Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

bájában töltötte, hisz annyi beszélnivalójuk volt, mint általában a 17—18 éveseknek mindig, a várost ekkor nem igen nézhette meg, a katonák reggel indultak vissza Sopronba. Logikus, ha úgy véljük, hogy a „Bucsú" megírásához kettőnél több pozsonyi látogatásra volt szüksége. A költő alkotómunkájának legelején volt akkor, még csak gyéren írt, városról vagy faluról sehol egyetlenegy szó sincs, nemhogy rajz s találó jelzők, hasonlatok. Se az alföldi, se a dunántúli helyek, se Selmecbánya, se Pápa, Sopron sem részesül ekkora figyelemben, mint Pozsony. S télen, „zúgó szélben" vándorol oda. De a szívbéli barátok s a város élménye oly erős, hogy az útra, a fáradságra, az áldozatra ennél több szó nem jut -a versben. Horváth János

1

9 úgy véli, hogy a „Bucsú"-ban a költő a kor általános lírai nyelvén fejezi ki magát, s példaként említi arra, hogy Kölcsey egyensúlyozza benne Vörösmarty hatását. Ez csupán a baráti érzelmek elmondására vonatkoztatható, azokra sem a költemény egész skáláján. Tudjuk, ez a barátság valóban ilyen érzelmes és mély és szép volt. A Pozsonyról szóló kifejezések azonban nemcsak eredetiek, hanem bátrak is és reálisak egyúttal. Kár, hogy Szeberényi sehol sem utal arra, hol lakott akkortájt Pozsonyban, Dömök és Kemény se szólnak erről. Valószínű, hogy mindhárman valahol az ev. líceum környékén laktak, a protestáns negyedben, valamely diáktanyán, vagy albérleti szobában lutheránus kisiparosnál, akik századokon át kosztos-diákokat tartottak a városnak ezen a táján. 20