Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

való, hogy 1840-ben is többször járt a költő a városban. S mi minden fűződik ezekhez a látogatásokhoz! Érdemes hát újból nyomon követnünk Petőfi Sándor minden lépését a Duna partján elterülő régi történelmi városban. 1840-ben a fiatal költő Sopronban katonáskodik, a Gollner-féle gyalogezred első századának önkéntes közlegénye. Csat kai Endre

1

2 írja, hogy a század őrnagya Jellasics József volt. A költő tehát bárkinél jobban ismerte a bécsi zsoldosvezért. Akkor már meghasonlott az iskolával, legalább is azokkal, amelyeket megismert. Katonáskodása nem más, mint hirtelen menekülés mindabból, amit addig megélt. Olyasmi, mint mikor az ember gondolkodás nélkül vízbe veti magát. Majd csak eléri a túlsó partot. Szüleinél, tanárainál, rokonainál sokkal jobban ismerték ezt a különös, dacos, magános természetet aszódi és selmeci diáktársai. Előttük nyílt ki már serdülő korában, mint nemsokára költészetében: őszintén, egyenesen, álcázások nélkül. Ezek a fiúk érezték-sejtették, hogy rendkívüli emberrel találkoztak. Csak így érthető meg az a rendkívüli vonzódás iránta, amelyre nehezen találnánk példát a kor történetében. A soproni kaszárnyát az teszi elviselhetővé, hogy a városban ott diákoskodik Pák h Albert s mások is, jó pajtásai, akik könyvet, harapnivalót hoznak a kis bakának. Pozsonyt nyilván ők értesítik Sándorka sorsáról. Ez még 1839 őszén történhetik, mert Dömök Elek

1'' emlékezéseiből egész pontosan tudjuk, hogy az 1839-es pozsonyi szüretkor — remek termés volt abban az évben — tíznapos szünetet engedélyezni