„Öreg diák múltba néz!” (Budapest. Rozsnyói Öreg Diákok Szövetsége, 1927)

A katholikus főgimnáziumnak régebbi tanárai és kiválóbb tanulói

reakcionárius szakában oly hazafiasan vezette, hogy a germanizáló felsőbb tanhatósággal a szigorúan megkövetelt német nyelv helyett latinul érintkezett, pedig beszédben és írásban kitűnően értette a német nyelvet. Ezenkívül az ismételten sürgetett német tannyelvet ellensúlyozni tudta a magyarral, amiért is a rozsnyói katholikus főgimnázium ez időben egyike volt a Felvidék legkeresettebb középiskoláinak." Nagy tekintély volt a honorációrok szemében Román János igazgató is, aki mint görögnyelv-tanár a legritkább esetben vette az auktort a kezébe, hanem könyv nélkül ellenőrizte Xenophon vagy Homéros olvasását s rögtön megállította a tanulót, ha csak egy szót is helytelenül olvasott. No, a memoritert pedig sohasem tudták ógy betanulni, hogy azon — persze szintén könyv nélkül -- valami javítani valót nem talált volna. Kedves emlékeket hagytak hátra öregedő tanítványaikban Makróczy Gábor s Cséplő Péter is, akik mint nagyváradi tanárok fejezték be tevékeny életüket. Láttam egyszer mint rozsnyói vendégeket Láday Kázmért, Kertész Miksát s Fábián Kamillt, akik valamikor itt tanítottak s akiknek nevét szintén hallottam emlegetni. S most áttérek az én kedves emlékeimre. Osztályfőnököm Gleidura Géza volt, aki jobban viselt gondot reánk, mint ahogy néha kívántuk. Rozsnyónak, mint gimnáziumi székhelynek, éppen az adta meg jelentőségét és igazi becsét, hogy az egész város mindkét gimnázium diákjaival és tanáraival egyetemben amolyan zárt nevelőintézethez hasonlított s viszont a növendék sem pusztán az iskolában érezte azt, hogy a tanár szeme rajta függ, hanem az egész iskolai év alatt minden körülmények között. A diákévek gyorsan peregtek. Dr. Tóth Lőrinc igazgatónk végigkísért bennünket egész nyolc osztályon -h 36 ^