Matula Antal: Népnevelés a csehszlovák köztársaságban (Bratislava. Kultúra, 1929)

A népnevelés módozatai

annak a népfaj belső élettörvénye szerint kell erkölcsösnek lennie. Ezt az irányt nevezik nemzeti nevelésnek. A polgári nevelés viszont abból a tudatból indul ki; polgári és állami szervezet berendezése egy bizonyos terület s egy bizonyos néptörzs érdekeinek megvédésére szükséges, mert a nemzet mint olyan, a természetes népközösség nem nyújt elegendő védelmet. A nemzeti öntudatra, hazafiasságra való nevelés egyedül nem elegendő, a nép hozzátartozóit polgári együttérzésre is kell nevelni. Ha a nemzeti nevelés belső eszméje, hogy a nemzetet tegye erőssé, úgy a polgári nevelés igazi célja, a hatalmas, rendezett, jólszervezett, jól igazgatott és biztosított állam, melynek hatalma biztosítja a társadalmi eszmények megvalósulását, amennyiben azok az adott körűimé^ nyék között egy bizonyos államban tényleg megvalósíthatók. A polgári nevelés központi eszméje a község, az állam, alapvető gondolata pedig az államalkotó eszme. A polgári nevelésnek nincsenek oly mélyreható gyökerei mint a nemzeti nevelésnek. Nem támaszkodhatik oly természetadta ösztönökre mint pl. a vérrokonság, mert hisz egy államban is több különféle nemzetiség, más és más vallás hívei élnek. Ezért szükséges, hogy a polgári nevelés belenevelje a népbe azt a meggyőződést, hogy az állam, polgárainak jó és praktikus szükséglete. A polgári nevelésnek kell elérnie azt a közös akaratot, hogy együttesen dolgozzunk az állam felépítésén, megtartásán, fejlesztésén és megvédésén. A polgári nevelés nem számolhat öntudat alatti nemzeti érzéssel, egyedül az önfentartási, önvédelmi ösztönből és az emberi észből indulhat ki, hogy esetleg különböző nemzetiségeket is összehoz együttműködésre, erkölcsi 26