Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

líraiságuk léte, ténye, hogyanja. A lírai hőfok erejétől és intenzitásától függ jövőjük: ez menti meg őket az ellaposodástól és modorosságtól. Cselényi líraisága kétségtelen, tagadhatatlan, de mondanivalójának még nincs egységgerince. Számadása lázas-komoly őszinte önnézés, a részek azonban széthúznak: a kompozíció nem áll össze szervesen, még mankókat kölcsönöz: egy Benjámin-strófa adja a mottót és a variációt, a végkicsengést Illyés segíti. A tisztázottságot, az egyéni névadást a későbbi, az önálló Cselényi fogja kimondani. Várjuk nagyon! 10 Ha Cselényi után Tőzsér Arpád verseiben lapozunk, akkor ezek első pillanatban szürkébben, hangejtettebben, melódiaszegényebben hatnak, de ez akusztikai csalódás, még ha itt-ott prózába feledkező sorokra és strófákra bukkanunk is. Cselényit sokszor a szavak sodra viszi, az ifjúság csuhajos lendülete (de soha a semmi-játékba, és sose öncélúan!), Tőzsér verse szóban, hangban, lendületben fukarabb, puritánabb. Száj, mely nehezebben nyílik, de a szó

: mely itt kibuggyan, gyökösebb, sűrítettebb, expresszionáltabb. mélyebbről jön, és nehezebben oldódik: „Oktat a világ fájdalomra már engem is: riaszt... S leszek már én is maga-kínú, keserű mord legény (Cselényi »fel a fejjel, mord komám«). Hull rólam eszme, felelősség, hetyke dac, bűn s erén}'. Nem marad belőlem csak kuszált, tépett ideghalom. Csúcsaimon villamos szikra pattog: a fájdalom." Ez a fájdalomrekedtség adekvációja. Veszélyes start: holtpont, csábító líra, de Tőzsért a kíméletlen önkeménység megvédi az ellágyulástól, és így az elmerüléstől. A következő vers, mely alcímében is kimondottan utószó az előbbihez, már így beszél: Szaporodik a múltam, s a jövőm, mint vasék előtt a kő: kettéreped. Dobom magam, élet, beléd, hogy fröccsenj ... Szakítom ülepem a csend öléből világgá taszító menés-dühvel. Hazai táj: Feled, Serke — lehullasz rólam, mint kivont kardról a hüvely. 143