Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás (részletek)

Űj gyár, új kohó

; új traktor zúgása új korunk zenéje, s mint ifjú lány a kedveséhez, simul a rög a hulló mag elébe. Itt nemcsak az országépítő lelkesedés üteme fűti át a sorokat. Itt költő is beszél. Költői adottságát legjobban természeti képeinek eredetisége bizonyítja: „Tavaszi zápor porzik vígan, édes

; friss illatok lebegnek, a fák riadtan bólogatnak csillámló zöld leveleikkel az ázott, borzas verebeknek... S a májusi zápor gyöngyei, akár hiszékeny gyermek könnye, oly hirtelen szűnnek meg hullni..." Nem véletlen, hogy egyik legjobb verse, a Télköszöntő ezen a biztos költői talajon válik mondanivalóvá : Építsünk víg örömmel akkor is, ha jégvirág szikrázó szirma kél, meleg, békés és boldog otthonokban élünk, lelkünkben tavaszok sugárzó fénye süt, nem félünk hát — jöhet a tél! Csak tiszta, maradéktalan fogalmazás közvetíthet természeti képet. Ha lazul a műfegyelem, elmosódik a kép: „Kötődő hullámok kergetik ma egymást, nem tudják, nem találkozhatnak sosem." A Volga—Don-csatorna himnuszát egy oda nem illő jelzővel elficamítja: „Huncut hulláma hempereg már Volga—Don áldott vizének. .." „A március a tavasz lantját pengeti": szinte hihetetlen, hogy ezt a természetnéző Gály Olga írta. Aki a márciusról csak ennyit tud mondani, az csak e sablonnak megfelelő végsort tud verséből csapolni: „Ujjongva száll a munkadal, tavasz varázsa árad, s ilyenkor minden sikerül." Ez a vers bizony nem sikerült. A kötetben balladát is olvashatunk, mely azonban csak a balladaszerűségig jut el, Októberi ódájában viszont még az ódaszerűségnek sincs nyoma. Ez különben a kötet leggyengébb verse. Gály Olga, a pártos költő és az anya, a békét építi és áhítozza, de toborzó szózatnál tovább nem jut: „... te asszony, te anya, kinek gyermekére vicsorgatja fogát a háborúk réme — ugye, nem engedjük?!" Egy másik 96