Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Kritikai elvek és törekvések - Turczel Lajos: Kritika és mű (Gondolatok irodalomkritikánk helyzetéről és prespektíváiról)

és nem voltak József Attilái, Móricz Zsigmondjai és Illyés Gyulái. A leendő lángész isteni fáklyája itt még nem gyulladt meg sehol, legfeljebb itt-ott gyulladozni kezdett. Az első és másodvirágzás idején talán Győry Dezső költészete termelte ki legnagyobb mennyiségben a fáklya lángra lobbantásához szükséges hőfokot. Tematikájával és problémáival európai színvonalú költészet volt ez, és a szlovákiai magyar etnikum népi és egyetemes emberségét megrázó hitelességgel fejezte ki. A forma egyenértékű kiérése hiányzott talán még ahhoz, hogy Győry költészete elérhesse a legjobb európai mértéket. Hogy most, a harmad virágzás idején — amelyre egyes kivételektől eltekintve szintén jellemző a középszerűség —, ki lesz az, és lesz-e egyáltalán olyan, aki majd lángra lobbantja azt a bizonyos fáklyát, arra vonatkozólag egyelőre csak jósolni lehetne. Irodalomkritikánk azonban nem foglalkozik jóslással, hanem „szeretettel'", „aggodalommal" és most már megfelelő „szigorúsággal" is szól íróinkról a „közönség előtt". Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy irodalmi életünk jelenségeiről a legjobb világirodalmi és magyar hagyományokon nevelődött, nagy igényű és magas színvonalú kritika útján kapjuk a tájékoztatást. Középszerű irodalom és magas színvonalú kritika?! — mondhatná csodálkozva valaki. Vezető kritikusunknak, Fábry Zoltánnak éppen az a legnagyobb érdeme, hogy csúcsokra törő, izzó igényességét oda merte és oda tudta szelídíteni irodalmunk szerény adottságaihoz. Felbecsülhetetlen értékű az a munka, amelyet Fábry a másodvirágzás és „a zárójeles négy év" kényszerű hallgatása után az irodalmi nevelés, az eszméitető, felvilágosító és mozgósító irodalomkritika terén újból magára vállalt és végzett. Klasszikus kritikusaink példájától, saját nagy gyakorlatától és finom érzékétől vezetve meg tudta találni azt a hangot, alkalmazni tudta azt a mértéket, amely az adott pillanatban a legmegfelelőbb volt. Hasonlítsuk össze két kritikai tanulmányát: a Harmadvirágzást és a Kevesebb verset — több költészetet! címűt. A Harmadvirágzásban először adott összefoglaló képet a felszabadulás után nehezen kibontakozó, botladozva lépegető irodalmunkról és hangot próbáló mutáló költészetünkről. Kritikai mérték alkalmazására itt a segítő és biztató 52