Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Révész Bertalan: Csanda Sándor: Hidak sorsa

Nem azt kifogásoljuk, hogy néhány név kimaradt a felsorolásból, még csak vázlatosságát sem — hiszen maga a szerző is „csupán vázlatos portrékat, arckép vázlatokat" kívánt adni —, hanem elsősorban azt, hogy a szerző gyakran megelégszik a tények puszta deklarálásával, felsorolásával, minden motiválás és árnyalás nélkül, ahelyett hogy a kutatás és foldolgozás nehézségeit, egyszóval a megoldásra váró feladatok szerteágazó sokrétűségét a maga problematikusságában nyíltan és ösztönzően felvetette volna. Hiányoljuk azt is, hogy Csanda a szlovákiai magyar irodalmat szinte kizárólagosan önmagában szemléli; csak igen ritkán utal magyar, szlovák, cseh irodalmi párhuzamokra, kölcsönhatásokra, önmagunkkal való mérése nem más, mint önámítás, illúzióteremtés. Más szóval: mind a magyar, mind a szlovákiai magyar irodalom alkotásait ugyanazzal a mértékkel kell mérnünk — ezt végre illenék nemcsak tudomásul venni, hanem gyakorolni is! A jegyzeteknek, az említett fogyatékosságok ellenére, vannak kiérlelt, szép fejezetei, részletei, mint például a Sellyei- és a Fábry-portré, vagy a Sarlóval, a haladó értelmiség ifjúsági mozgalmával foglalkozó fejezet. Végül még annyit jegyeznénk meg, hogy Csanda Sándor írásai mentesek mindennemű elfogultságtól, szubjektív belemagyarázásoktól, s ez a tény annál is inkább dicsérendő, mivel kutatási területén az efféle buktatók bőven fellelhetők. Csandának erénye a koncepcióteremtés, továbbá jellemző vonása még a szigor és\fegyelmezettség anyagával s önmagával szemben. Ezt láthattuk nála eddig is, és legújabb írásaiban szintén ezt tapasztaljuk. Űj Szó, 1967 492