Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Zalabai Zsigmond: Egy nemzedék erőpróbája (Fekete szél.Fiatal szlovákiai prózaírók antológiája)

zérli. Sejtetésekből, víziókból épül az A Nagy Fehér Ház városa; pontos leírásokból, belső monológokból, asszociációsorokból az Akváriumban polipok, ez az előbbinél sokkal egységesebb, egyetlen telibe talált mondattal (a novella Fábry-féle pontjával!) befejezett írás; tárgyfelsoroló és — halmozó „katalógusokból" és számtalan apró, különálló, de a hangulat által egységbe fogott motívumokból a Mikrokozmosz, amelyben — akárcsak Berecknél — sajátos csallóközi helyi színek vegyülnek elvontabb fejtegetésekkel. Kétségtelen, hogy hazai novellisztikánk formájától és stílusától Wurczel távolodott a legmeszszebbre, s prózája így mindenképpen érdekes, figyelmet keltő kísérlet, de kétségtelen az is, hogy a fiatal prózaíró nem az a fajta írói alkat — legalábbis egyelőre — aki felől „nyugodtan alhat" az ember. Űjat keresése, korszerű formára törekvése olykor modorosságba fullad, máskor — a formaelemek különbözősége következtében — az amor f ság veszélye kíséri. Legjobb — éppen egységénél fogva legkiemelkedőbb — írása az Akváriumban polipok, melyben egy fiatal elárusítólány gondolatait és érzéseit jeleníti meg a polipcsápként pult fölé nyúló karokról, a ráncos és reszkető, erős és tetovált szívvel díszített, kígyóként tekergő vagy éppen selymesen puha kezekről, melyek „érintése (tizenöt éves korától dolgozik ebben az áruházban) hagyott benne némi nyomot. Hatottak rá a kezek". Hatottak rá, de — tegyük hozzá — a megszokás csömörét vagy éppenséggel undort váltottak ki belőle. „Elidegenedett" a kezektől, mígnem egyszer: „Ott áll(t) előtte a férfi, akit Terka polippof á j únak nevezett. Nyomban megismerte. Arcán vörös sebhelyek vádolták a múltat. Először nem értette meg az összefüggést az érintetlenül heverő doboz és a félszegen álló férfi között. Annál fájdalmasabb volt a felismerés, amely egy pillanat múltával rohant rá. Elszaladt... és az egész úton hazáig sírt, és nem szégyelte, hogy sír. A hetedik kéznek nem volt keze!" Az utolsó mondat, a „pont", mint minden jó novellában, ezúttal is a lényeget emeli ki: a megdöbbentő valóságot s a főhős ehhez való viszonyulásának legfőbb gondolatát: a közönyösség leleplezését, az elidegenedés tetten 424