Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve
Epika és dráma - Turczel Lajos: Az Agnus Dei helye Egri regényírói műhelyében
1945 után az addig kizárólag epikában tevékenykedő író alkotó energiája zömét a drámaírásra csoportosította át. Ennél a lépésnél minden bizonnyal az játszott döntő szerepet, hogy a faji üldözés idején átélt élmények és a felszabadulással beállt társadalmi változások ábrázolásához a drámát érezte a legközvetlenebb és legkifejezőbb műfajnak. Termékeny drámaírónak bizonyult, 25 év alatt írt színműveinek száma meghaladja a tizenkettőt. Nagyobb színpadi sikert és jelentősebb határon túli elismerést eddig még egyik műve sem ért el, de az Egri-drámáknak kétségtelenül megvan az az érdemük, hogy az előző korszak (1918—45) néhány figyelemre méltó próbálkozása után (Lányi Menyhért, Sebesi Ernő, Sándor Imre) végre megalapozták a csehszlovákiai drámaírást. A fő erősségének tartott regény műfajában meglepő lemaradás mutatkozott Egrinél. Sokáig régi regényei feleslegesnek tűnő átdolgozására pazarolta az erejét, és 1960 és 1965 között írt két új regénye (Szívet cserélni nehéz, Megmondom mindenkinek) régi művészi színvonalának érezhetően alatta maradt. Nagyobb sikert ért el a novellával, melyet a két világháború között is eredményesen művelt. Régi novellái között találunk olyanokat is (Békesség, Harcosok és a leány, Kamba és az arany, Madeleine), melyeket a mi irodalmunk viszonylatában a műfaj legjobbjai közé kell sorolni. Ugyanezt mondhatjuk a felszabadulás után született olyan sikeres írásokról is, mint a Keserű égbolt, A máglya, az Anna, a Befejezetlen levelek, a Piri stb. II Egri legújabb regénye, az 1969-ben kiadott Agnus Dei, lényegében azt a realista regénytípust képviseli, mint a Felkél a Nap, illetve annak átdolgozott változata, az olvasóközönség által ismert Márton elindul. 2 Fejlődésregény, mely fordulatos cselekmény sodrában ábrázolja egy emberi jellem alakulását a zsenge gyermekévekői a férfikor teljében bekövetkezett halálig. Az új regény hőse, Jankó Tománek, a Márton elindul Mártonjához hasonlóan nehéz sorsú munkásgyerek, akinek az életútja azonban — Márton pozitív fejlődésével éles ellentétben — korán negatív irányt vesz, útvesztőbe 411