Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fónod Zoltán: A csehszlovákiai magyar próza egy esztendeje

esztétikai élmények dolgában biztatóan fejlődik irodalmunk. Ez a megállapítás többé-kevésbé az 1966-os év könyvtermésére is vonatkozik. A megjelent nyolc mű közül három a széppróza, egy a gyermekirodalom, négy pedig az esszé és tanulmányok kategóriájába tartozik. Az év meglepetéseként Dávid Teréz Kásahegy című szatirikus regényét említeném. Az eddig drámaíróként ismert írónőnek ez a második prózai műve és első regénye. Maga az ötlet nem ismeretlen, de regényformává szélesítése eredetiségre vall. Dávid Teréz egy kérdőív kitöltésének ürügyén szatirikus feleleteivel korokat, embereket és jellemeket állít görbe tükör elé. A „volt egyszer egy ember" kálváriája vonul el előttünk, s ezen keresztül egy letűnt kor, illetve letűnt korok eseményei, melyek a múltban nemegyszer zavarba hozhatták az embert. A kérdőív kitöltésének ürügyén (a regény hősnőjén, hozzátartozóin, rokonain keresztül) elevenedik meg Közép-Európa mozgalmas, megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel nehezített történelmének néhány évtizede. A Kásahegy az első köztársaságba és az ún. Szlovák Államba vezeti vissza az olvasót, sőt a sors szeszélye Magyarországra és az ostrom alatt álló Budapestre is elveti. Bármennyire is a múlt idéződik ezekben a képekben, a szatíra éle elsősorban a személyi kultusz ellen irányul. Az eszme és a valóság közt tátongó szakadékot, a hatalomnak az emberekhez való formális viszonyát gúnyolja ki az írónő. Bőven él a műfaj adta lehetőségekkel, a torzítás, az irónia és a szatíra eszközeivel. Regényében az írónő a modern regény szemléletmódjának, technikájának számos elemét igyekszik felhasználni. A leghatásosabbak azok a részek, ahol az események, emberi sorsok és jellemek színes forgataga idéződik elénk. Stílusa kifejező és tömör — s ez utóbbi sajátsága néha hátrányt is jelent. A regény szerkezete arányos, a csevegő társalgási stílus könnyedsége éppúgy megtalálható benne, mint a szatíra frappáns, egy-két kihegyezett mondattal is az elevenbe vágó stíluseszközei. Mindezek a valóság hívebb kifejezését hivatottak szolgálni úgy, hogy az alakokat és jellemeket egy-egy pillanatra reflektorfénybe állítja. A főhős bölcs nyugalma és szenvtelen iróniája ellenére is a humanizmus hangja csendül 391