Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Rácz Olivér: Lovicsek Béla: A csillagszemű asszony

Az érdekközösség felismerésének lehetősége tehát már fennáll. A végső kibontakozás ábrázolása már nem sikerült ennyire szerencsésen, a „Nézd csak, Gaál András, hiszen ebből a búzából a te kamrádba is jut valami, talán még több is, mint azelőtt" monológ itt kissé elhamarkodja, ellaposítja a probléma megoldását, a könynyed önagitatív hang rontja az előbbi részek hitelét. Fogyatékosságok mutatkoznak Lovicsek regényében a szereplők ábrázolásának, jellemzésének terén is. Az még csak hagyján, hogy a csillagszemű asszony úgy ájul el az ura egyetlen pofonjától (amelynek a lelki rugóit sem a férfi, sem az asszony részéről nem látjuk világosan: tulajdonképpen mért nem megy az asszony lucernát gyűjteni? Tulajdonképpen mért nem kérdi meg az ura egy szóval sem, mi ennek az oka?), mintha legalábbis a múlt század érzelmes regényeiből lépett volna ki, de néhány perccel később már olyan tűzről pattantan cicázik az ura öccsével, mintha mi sem történt volna. És erre bizony gyönge lélektani megokolás az író puszta szava: „S a szíve választott: jeges, északi oldala a férje felé fordult, napos, déli oldala pedig Pista felé." De déli oldal, északi oldal, egyre megy: a csillagszemű asszony gyereket vár az ura öccsétől, Gaál Istvántól, elhatározzák, hogy elhagyják a falut, megkezdik a maguk önálló életét. Az ár: az asszony mondjon le nyolcéves kisfiáról, hagyja meg legalább őt az apjának. Eléggé lovagiasnak tetsző gesztus az öcs részéről, az anya részéről azonban kissé túlzott a szerelemnek az a lobogása, amely arra készteti, hogy a fia elhagyásába bele is menjen. (Szégyelljük bevallani, de ráadásul eléggé könnyen.) „— Hja, a boldogságot nem adják könnyen, Jolánkám!" Mire az asszony, igaz, hogy „Csak jó félóra eltelte után", de akkor is mindössze ennyit kérdez: „Aztán biztos helyre megyünk?" De mi még ebbe is belemennénk, ha az asszony amolyan könnyelmű, könnyűvérű teremtés lenne. Csakhogy a jelek szerint nem az: alig érnek ki Csehországba, máris kegyetlen, önmarcangoló lelki konfliktusokba keveredik önmagával, szenved, otthon hagyott kisfiára, eltékozolt életére gondol, minden szava, minden cselekedete — a szökés előtt is, a szökés után is — legfeljebb némi kacérságban, meggondolatlanságban marasztalhatja el, de semmi esetre sem olyan jellembeli fogyatékossá380