Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Rácz Olivér: Lovicsek Béla: A csillagszemű asszony

kibontakozástól, amelyről a továbbiakban lesz még szó). Az egy családon belüli látszólagos érdekellentéteket az öreg Gaál András és Gaál János, a szövetkezet elnöke képviseli. Érdemes itt megfigyelni az író gondosan felépített bizonyító okfejtését. Részlet az öreg Gaál monológjából: „Hát azért túrta pólyás korától a földet, azért vénült meg, hogy most emberszámba se vegyék?! A kilenc hektárját hánytorgatják örökké! Hát lopta ő azt? A felét örökölte, a többit meg maga szerezte, a két karjával, a tíz körmével kaparta össze. Vöröshagymán meg sült krumplin telelt, csak hogy legyen. Gyerekkorától az istállóban hált, jóformán oda is nősült, sorsa rosszabb volt az állaténál, keservesebb a kivert kutyáénál. És most? Kiseperték mindenét! Megbélyegezték! Hogy ellensége a rendszernek, hogy utálja a szövetkezetet!" Mennyire jellegzetes, mennyire keserű, mennyire az önmaga megbántott igazát fölhánytorgató valóságszemlélet! És mégis ebben az ellenségesen visszahúzódó magatartásban rejlik már a közeledés lehetősége is, mert figyeljük meg most a fiatal Gaál valóságszemléletét: „Ballag, ballag az öreg Gaál András, János fia meg csak nézi: kissé hajlott hát, deres haj ... Hiába, megkopik, megfárad, megérik az ember. Bánat, öröm, keserűség, vigalom küzdelmes útvesztőin át idáig, eddig vezet az út: sípol a mell, az ingujjban elapad a kar. Vénségére megtagadja a világ, megveti a tulajdon gyereke: jó szóra, de még rosszra sem érdemesíti. Jánosnak elszorul a torka: soha még nem gondolta át így apja sorsát, soha még nem érezte őt ilyen közelinek ..." A két ellentétes és mégis egymást kereső valóságszemlélet tehát már közeledik egymáshoz, a két monológból párbeszéd születik, amelynek során az öreg Gaál már új felismerésekhez jut: „Tudod, a magamfajta öregember nehezen érti meg ezt a mai világot. Nehezen érti meg, édes fiam, hogy üres a szérűje, hogy üres az istállója, hogy azt a földdarabot, amelynek a végén leül früstökölni vagy ebédelni, nem határolja el barázda." Majd tovább: „Valamikor vagyon szerint mérték az emberséget, és mindenki arra vágyott: emberségre." 379