Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Az igényesség műfaja (részletek)

személy termékenyítőn hat vissza az egészre: a novellában egy villanásra, egy gesztusra mindent sejtünk, látunk és tudunk. A novella a világáramkör legérzékenyebb pontja. A lényegre rövidített formula a világkép, az emberkép egészének extractuma. A novella a pont, az érintkezés és rögzítés, az egyénítés, az egyénre rövidítettség műfaja. A tangens egyetlenegy ponton, a legérzékenyebben és legközvetítőbben, az egy-egy ember kőzetén át érintkezik az egésszel. Ez az érintkezés a novellában azonban nem az individualizálás merevítését szolgálja, de az általánosítás mintáját adja. A goethei paradoxonnak — „Mi az általános? Az egyéni eset. Mi a különös? A millió eset." — a novella a feloldója. A novellaíró az egyes esetet általánosítja, csak így lehet a különös: millió eset lerövidített képlete, és a művészet csúcsfokán: példázat. A novellában a különös a gyújtószikra: a boccacciói „csodálatos esemény". A csodálatosság, a váratlanság, a véletlen a novellában elhatározó jelentőségű. (A regény nem ismeri ilyen vonatkozásban a véletlent. Ahol funkcionális értelmet kap, ott rossz regényt eredményez. Ordódy Katalin regényét — melynek címe Megtalált élet — a döntő, hitelesítő pontokon a véletlenek gyöngítik és lehetetlenítik.) A véletlen, a váratlan a novellában pillanat alatt lángba boríthat vagy jéggé dermeszthet mindent. A szikrapattanás: az érintkező pont, a tangens velejárója. A tűz itt és így csiszolódik: a ponton felgyúl az igazság. A pont tömörít, gazdagít és — meztelenít. De az elhatározó, meztelenítő gesztus különössége a végén az általánosítás tanulságát kodifikálhatja. Igazában millió eset hozza létre és kristályosítja ki a különöset: a novella törvényét és lényegét. És itt és így adódik a mai novella neheze. Az egyénítés és a tipizálás konfliktusáról van szó. Tömegsor és tömegsors vár megformálásra, és a novellának ezt egy pontra, személyre, eseményre kell sűríteni. És azt sem szabad elfelejteni, hogy maga a típusteremtés a művészet egyik legkomplikáltabb funkciója. Itt elejétől kísért a felületmegoldás, a nivelláló adekváció és a sematizálás veszélye. A típusteremtés: végpont, folyamatossági eredmény. Szaltikov-Scsedrin e nehézség megértetésére Goncsarovnak Dosztojevszkijhez intézett levelét idézi: „A tí343