Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Utószó: 1956 (részlet)

ami fenyegetné menyasszonyságát." Szavai, élete, minden moccanása a vőlegény énekek énekévé torzul és magasodik. Minden érthetetlen és csodálatos lett egyszerre ... A menyasszony kelléke: a menyasszonyi ruha. A fehérség, a fátyol és a mirtusz. Aki falun él, sokszor látja a leggroteszkebb menetet: a menyasszonyt, kinek gyerekei ott botladoznak a vendégek között, és aki az esküvőt mégsem tudja elképzelni szűzi fehér ruha, fátyol és mirtusz nélkül! Emma, a „menyasszony" sem lehet meg e rekvizitumok nélkül. Halálos komolyan venni és csinálni azt, ami nincs, de aminek lenni kéne: ez, ennyi e megszállottság kibeszélhetetlen realitása. A csavargó jött és ment, de Emma ebben a hirtelenül jött egyszeri voltba úgy kapaszkodik bele, mint üdvösségébe, „egész életét erre a tétre tette". Életének egyszerre célja lett: vágya. És ez a vágy: emésztő tűz, mely kiszámíthatatlanul jéghidegbe csap át. Szürke kis életébe úgy vágott az éjszakai csoda, mint a téli vízbe hulló kő, mely egyik pillanatról a másikra jeget kristályosít. Emma magányossága jégpáncél. Szorít, fojtogat, fonnyaszt, fogyaszt. Arca „sápadt és nagyon szigorú lett, fiatal özvegyeknek ilyen az arca". Amikor Zelma, az udvarlakó varrónő kiszabja Emma menyasszonyi ruháját, nem tudja elhessegetni szorongó érzését, „hogy nem is menyasszonyi köntöst, hanem egy sürgősen megrendelt gyászruhát kell elkészítenie". Ez a menyasszonyság „pókhálóból összesodort kötél, mely csak arra lesz jó, hogy egyre szorosabban nyaka körül sodródjon, és megfojtsa". Az emberek még megpróbálkoznak a lehetetlennel: igyekeznek kiverni Emma fejéből a vőlegényvárást és a görcsös menyasszonylétet, de „szavakkal nem lehetett őt többé elérni... elpárolognak, mint nyáron a déli nap hevében az apró vízcseppek". Amikor aztán vasárnap délután teljes menyasszonyi díszben, egyedül, az úttest közepén megindul a templom, az oltár felé — ahol épp egy más esküvőre készülődnek —, senki sem röhög többé: „Ez több volt, mint tréfa, itt egy ember mutatta meg magát, nyíltan, kertelés nélkül." Ott térdel az oltár előtt, és amikor megérkezik a gazdag násznép, a vőlegényben felismeri a csavargót: „Ugye mondtam, lássátok és halljátok, ő az, akire vártam éjjel és nappal: ő az, akiért takarítottam és szennyest mostam; 305