Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Zalabai Zsigmond: A vers túloldalán (Kulcsár Ferenc:Napkitörések)

komoly gondolatot vet föl a képek között feszülő második ellentét is: a földből, a holt anyagból „áldott-asszony hasú" planéta lesz (perszonifikálódik), az élő emberi szemből viszont holt anyag: „villámos űr". Az ellentét azt sugallja, hogy az emberi gonoszság még a földet, szülőanyánkat, nevelődajkánkat is képes lenne megtagadni, elpusztítani, „üszkös virággá" perzselni. Az ember ez az ember az ember oly hű oly kicsiny akár a költő ki verset írni földre ül s írja míg megőszült kavicsok nyomják a hátgerincét Mióta hallgat így Az ember ez az ember az ember kozmoszban alszik kozmoszban ébred és kézfeje mint az állaté és lábfeje mint az állaté Mióta hallgat így Az ember ez az ember oly hű oly kicsiny olyannyira hű oly kicsiny kicsiny amint zokogó félelemben hallgatja ketyegő szemét hogy már mindkét félteke kell a véres hallgatáshoz Mióta hallgat így — folytatódik a költemény, tovább árnyalva az emberképet: a „villámos űr "-szemű ember helyett a „kicsiny" ember áll elénk, akinek még a holt anyag, a „megőszült kavics" is fájdalmat okozhat. A továbbiakban már az eddigiekben is bonyolultnak ábrázolt ember hirtelen a térbe vetül, a mindenségig magasodik. Fussunk csak végig az eddigi jelzőkön: kegyetlen ember, esett és kicsiny ember, kozmoszban élő, az űrt is lebíró hatalmas ember — majd váratlanul felbukkan az állat-ember, kinek „kézfeje mint az állaté, lábfeje mint az állaté". Mióta hallgat így e gondolkodó, mióta nézi az emberfar253