Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Zalabai Zsigmond: A vers túloldalán (Kulcsár Ferenc:Napkitörések)

hogy megoldatlan az arcom megoldatlan a versem Majd a megoldott arcok, az „értelmes szép jövő" képe bukkan fel, s ugyanakkor a megvalósítás lehetőségének a tagadása is. A kép riasztó: a „lófejű", a „sárkányfejű", a „tigrisfejű", a „macskafejű", „párducfejű", a „vadkanfejű", a „madárfejű", a „kígyófejű", a „halfejű", a „sokkezű", a „sokfejű" és „soklábú", egyszóval: a kiismerhetetlenül bonyolult emberiség ellen kell megvívni a harcot. „Mert nem hiszem én már / Hogy az ember ki hóhérral parolázott / Egyistenhitű még" — olvashatjuk az Ügy legyen című költeményben is. A vers kitáruló: nem a költő, hanem maga az emberiség az alanya és tárgya. Az emberiség, amely sovány sír könnyes mint a tenger magtalan és magtalan magtalan mint á háború sápadt sovány idegen — s ugyanakkor „erős és kegyetlen" is, mert „nincs más választása". Egy pillanatra még a menekülés motívuma is felbukkan: „a kényszer hogy írni kell / már elég a megváltáshoz". De vajon elég-e? Nem, s a költő is tudja ezt. „Amit megtehetek megteszem / Szemgolyómban a görög sziklája / magától gurul fel a hegyre / ... / Amit megtehetek megteszem" — hangzik a sorsvállalás szava. Az önvállalás — küldetés — küldetésvállalás tisztítótüzei után a vers gondolati és érzelmi disszonanciái a befejező sorok szép nyugalmában oldódnak fel: ... emlékezz rám te világraj ött nemzőimet verte isten hidege Emlékezz rám kinek szelleme megtisztulhat vakpontok között A rövid, mert terjedelem korlátozta elemzés korántsem merítette ki a verset. De annyit talán bizonyít, hogy a költemény valóban az emberi lét drámája, könnyeivel és 251