Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Egri Viktor: Se elevenen, se holtan (Bábi Tibor válogatott versei)

Szétszedtünk mindent, felbontottunk; kíváncsiságtól ösztökélt, remegő ujjaink között elemeire hullott szét a világegyetem, akár a prizma hűs üvegfalán szivárványosan izzó, megtört fénysugár — és láttuk: belül színesebb is, gazdagabb is, mint a dolgok felszínén kúszó, szegény tapasztalat. Utolsó kötetében (Könny a mikroszkóp alatt, 1966) Bábi visszakanyarog önmagához, elárvultan elhunyt anyjára emlékezik, aki nyolc gyermeket szült, nevelt, s aki Talán meg sem halt, talán még most is él, valahol itt van bennem és köröttem,' fiam szemében, a lányom mosolyában, a csipkefüggöny omló, lágy fodraiban, a kilincs is őrzi még jó tenyere simogatását, hű melegét. Az első kötetben megütött hang cseng fel itt újra mélyebb tartalommal és nagyobb formabiztonsággal, s a történelem példáitól diktált, megnőtt felelősséggel és tudattal. Mítosz és legenda közt kutatva nem talál nyugvást, szenvednie, keresnie és futnia kell, a hontalanság keserű kenyerének ízével a szájában; pesszimista életérzése fel-feltör, de nem diadalmaskodik: „Elkékült szájjal, / dicstelen élő, perlem a holtak dicsőségét: ma —• holnap / én is halott leszek, de addig / önmagamért / enyém a felelősség." A szakadék és a káosz fiának érzi magát, nem a történelmet, hanem önmagát akarja folytatni, a múlt koloncai nélkül. Ellentmondást jelentene ez a költőnél, aki börtönök, bitófák árnyékából ágaskodik a nap felé, és vállalja a csonka hídpillér szerepét? Aki az éhséget, hontalanságot, szolgasorsot nem a maga, hanem a világ szégyenének érzi? Végül is a szörnyű, kaotikus víziók világán átsüt a minden kínt és gyalázatot megenyhítő értelem és felismerés, hogy tudatában feltör 240