Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

á szerző a „teremtéssel" megpróbálkozik, akkor rendszerint nem jut túl az üres retorikán: Haragos-nyers énekek égnek a szívben, arról, hogy néha úgy marnak belém, mint éhes farkasok, a gondok, arról, hogy életemre én téltől tavaszig százszor és ezerszer átkot ontok. Arról, hogy tavasztól télig a sorsot mégis áldom érted: új emberségre oktató, ragyogó, zajló, áradó, növekvő élet. (Haragos-nyers ének) Ennek a tisztaságnak („új emberségre oktató... élet"), a tisztaságot veszélyeztető fantomnak („éhes farkasok, a gondok ...") művészi megformálását, megteremtését Zs. Nagy Lajos újabb kötetében, a Tériszonyban kísérli meg. A bevezető címadó Tériszomjban ugyan még előző korszakának dekoratív-inkonkrét nyelvén mondja: „Virágot éget rám a nyár, / s forró szelek szedik szirmaim", de a közvetlen utána következő: „Lábujjhegyen a menekülés irányát / ha okát nem is!" már sejteti: Zsebeid megrakhatnád gyöngyházszínű kaviccsal, nekivághatnál bátran a harmatos mezőknek, lábad nyomát belepnék a bóbitás virágok, Most kéne menekülni. A „gyöngyházszínű kavics", „a harmatos mező" s a „bóbitás virágok" arra a természetélményre utalnak, amelyről az előbb szóltam részletesebben. Az impresszionista, megfoghatatlan hangulatok „Kutyák fekete haragja csapdos" / „átkozott költője" a természet konkrétságába, egyértelmű szépségeibe, harmóniájába s egy kicsit felelőtlenségébe kívánkozik. Ez a menekülési ösztön 213