Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

az örök egyedüllét bús riadalma, vagy untad már a kivert vadbika-sorsot, ha énekre nyitottad cserepes szádat, a sívó homokon nem volt, aki hallja, férgek és tüskék marták sebesre tested, langy pocsolyák gödre nem oltotta szomjad, sáskaeledeltől gyomrod megcsömörlött, a délibáb álmok megcsaltak volna tán? ... S a költő felel: A ház szigorú rendjétől szöktem el, ősi szokások tartottak fogva mégis, idegen vályúhoz szögezték lelkemet, s a bölcsekkel vitázni nem volt már erőm. íme, a faluról induló szlovákiai magyar költő a városban, az embererkölcs hitese a gépvilág embertelenségében. Egyedülléte háromszorosan egyedüllét, mert a szabadabb polgári erkölcsök között is a paraszti élet „ősi szokásai" tartják fogva, az idegen nyelvű környezetben hiába nyitja énekre száját, nincs aki értse, s végül a mindent racionalizáló, lényegre hántó gépvilág („Mi tudjuk: ...a gránátalma — mirtuszfélékhez tartozó közönséges cserje, gyümölcse ehető") a költőt akarja elpusztítani benne. S ebből az idegenségből nincs kivezető út, sugallják a verset befejező ellentétek, groteszk képek: Bölcsek kara: Mi tudjuk: ősz szakállunkban bölcs pókok kuporognak, s homlokunkban agancsot virágzik az értelem. (Tékozló fiú) S ha a költő mégis megpróbálkozik a „kivezető úttal", akkor az csak a mű esztétikai értékének a rovására „sikerül": a vers ismét szubjektumra és objektumra hasad. A költő első fejlődési szakaszát elemezve a szubjektumra és objektumra hasadás problémáját a Kezet mosó pilátusok s a Bánat című versek példáján vizsgáltuk, s megállapítottuk, hogy ezekben vagy a külső világvaló205