Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

„borzalmak vállalásának" lehetőségéig húzódó érzelmi térben vall belső bizonytalanságáról, sőt rezignációjáról. S Ozsvald költői válságának alapvonása éppen ez a bizonytalanság, az életlehetőségeket eleve megkérdőjelező rezignáció. A költő előbbi köteteinek, jelképrendszerének ismeretében bátran állíthatjuk, hogy a kezdő két sor romantikus „kék tengerének hetvenhetedik szigete" a költő gyermekkora. A gyermekkor faluját, megépített harmóniáját elvesztve úgy érzi, hogy a valóság csak „halált fakasztó mérgeket" kínál, s hogy az újabb harmóniateremtés lehetetlen. Nem tudok itt nem gondolni József Attila Reménytelenüljére: „Az ember végül homokos, / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve, és okos / fejével biccent, nem remél." Ügy tűnik fel, hogy a gyermekkor után erre a „homokos, szomorú, vizes síkra" végül is mindenki elér, s a különbség ember és ember között csak annyi, hogy utána ,,remél"-e még vagy sem. József Attila a megfogalmazott, tehát az egyetlen lehetőségben nem remél, de ugyanakkor költészetével a lehetőségek sokaságát teremti meg, s ezzel mintegy rácáfol kinyilatkoztatott nihiljére. Az ő nihilje az a nietzschei „tragikus optimizmus", amely még a halál árán is életpárti, amelynek a szenvedés és a halál is intenzív és széles körű élmény. Ezzel szemben Ozsvald nemcsak „kinyilatkoztatva" rezignált, hanem valóságosan is: meg sem kísérli a lehetőségek újrateremtését, számára az újabb harmónia eleve elérhetetlen. Ha megteremtését megkísérelné, a csőd maga még lehetne a szubjektív és objektív dialektika találkozásának lehetősége, s az így kialakult helyzet a valóság egészének a képe, de Ozsvald költészete ehelyett csak egy volt harmónia nosztalgiája s egy lehetséges harmóniának tudata. — S ezzel, íme ismét a „hasadás" és a szemléletiség problémájához értünk. A klasszikus és modern poézis nem egy nagyja talált és talál költészete számára a mítoszok világában kifejező anyagot. Hogy a legnagyobbakkal kezdjem: a klasszikus Berzsenyi vagy a modern T. S. Eliot költészete a mítoszok beható ismerete nélkül érthetetlen és élvezhetetlen. De míg a klasszikusok előtt a mítoszok alakjai csak megfelelő „invokáció" után jelentek meg, hogy segítséget vagy legalábbis erkölcsi tanácsot nyújtsanak, addig a moder202