Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Turczel Lajos: Ozsvald Árpád új versei

bontakozásával is igazi mesei értelemben példázta a „legkisebb legényt". Erősebbnek látszó robusztus társakkal indult el a költészethez vezető úton megvívni a költői szépségek királykisasszonyáért. A társak közül ő volt az egyik, aki legjobban tudta azokat a varázsszavakat, amelyekre felébred a költészet alvó Csipkerózsikája. Ezeket az erőt adó, győzelemre segítő varázsszavakat elsősorban a néptől tanulta, a néptől kapta Ozsvald. Már a Három fiatal költő című közös kötetben és első önálló kötetében, a Tavasz lesz újra, kedvesben több helyütt vallott erről: ... egyszerű szavakkal beszélek, ahogy beszélgetnek a parasztok ... (Csak egyszerű szavakkal) Verseim hangját — hogy tisztán szóljanak — a dolgozó nép adja meg nekem (Vadvirágok) Most ebben az új kötetben — A legkisebb legény allegorikusán közvetett vallomásán kívül — ismét többszörösen kifejezi háláját tanítója, a nép iránt. Kik azok, akiktől költői erejének alapjait, „az intelmet... biztatást a szeretetet" kapta? A „kérges kezű okos parasztok", a „nagybácsik, sógorok, közeli-távoli rokonok", köztük már „holtak is, kik a temetőt lakják", kiknek „fehér bajuszát a halál pödörgeti már a föld alatt". Ozsvald legsikerültebb versei az űj kötetben is kétségtelenül azok, amelyek a népről, a nép körében töltött nehéz gyermekkorról, a gondos és gyöngéd proletáranyáról szólnak, vagy a költőnek a nép iránt érzett hűségét és ragaszkodását és a nép körébe való fájdalmas visszavágyását fejezik ki (Este a falalján, Beszégetés a téllel, A vén huszár, Emlékszem, anyám, Rőzsehordó asszonyok, Júdása én nem lehetnék, Én tudom, hogy kell, Meditáció). Ha olvassuk ezeket a felejthetetlen és fájdalmasan mély élményekből költészetté olvadt emlékezéseket és vallomásokat, úgy érezzük, hogy Ozsvald költői ereje valóban a népben gyökerezik, az ő költői léte és a nép között olyan elszakíthatatlan kapcsolat van, mint a mondabeli Antaeus és a föld között. 148