Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

„ficánkolva fogócskát", mert a bárányfelhő nem ficánkol; ellenkezőleg: tömörül, sűrűsödik, nehezül, dalmahodik. Az Orgonák alatt mint vers hibátlan. De a túl hibátlanság itt merevít, hidegít, az ember szinte vágyón áhítoz egy kis verszavart, mely itt az életesség szerepét tölthetné be. A Ketten meleg lírája már költőt idéz: A fűben tücsökbanda ébredez. A csillagok — az égbolt szinte reszket — dúsan csüngő fürtökben fénylenek. Letörnék neked egy gerezdet, de az egekig föl nem érhetek. Egyik legjobb verse az Éjjeli utazás: atmoszférája van. A Hajnali falu ma-himnusszá próbálkozik: „...ők azok, akik széppé varázsolják a sok szürke, dolgos köznapot". A folytatás e szürke intonálásnak megfelelően kivédhetetlenül ellaposodik: „Ma is várja őket a munka száz gondja-búja, száz dolog, ez ad értelmet életüknek, ők így vidámak, boldogok." A szűkítés és merevítés szinte jólesőn oldódik a Vándorszínészek emlékmelegében. A perbeniki műkedvelők a János vitézzel kordéznak a Bodrogközben. Az éjszakai utazás csuhajos lendülete felszabadultan árad világgá: ... kedvünk égi mezőkön szárnyalt, nagyon ifjak és vidámak voltunk, hogyha utunkban volt, az égről még a Göncölt is félretoltuk. A dicsőségtől s a jó bortól szilaj lelkünknek kedve támadt, mi nyitottuk föl szempilláit a forró nyári éjszakának. De ez a hang, ez a lendület: kivétel. Kár. így a versek túl rendesek maradnak: túl illedelmesek, túl megcsináltak, túl szabályosak, túl szabványosak, elszűkültek: önelégültek. 125