Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás (részletek)

érettségét, szocializmusát, emberségét, közösségi szolidaritását szebben, igazoltabban nem énekelheti, önnyugta ez: elégtétel. És ez nem véletlen. A szlovákiai magyar költő mindig így dalolt. „Vallom: nem magunk s nem csak népünk akartuk, többre készülődtünk" — összegezte a tegnapi eredményt 1940-ben Győry Dezső. Zengő Dunatáj című kötetében csak ez a költő írhatta: mindnek kívánom, amit egynek, hiszen közös a nyeremény. Én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém. A szlovákiai magyar vox humana egysége, töretlensége, folyamatossága — kétségtelen! XI Prózaíróinknál a nehézségek kikerülését és az ebből adódó sematizmust és irreális optimizmust kifogásoltuk. E hibában költőink is osztozkodnak. A hibát itt frázisnak híviák: ezt kell segíteni kiküszöbölni, kiirtani. A frázis a veszély: az indulásnál nyomatékosan kell ezt tudatosítani. A frázis a veszély, nem mert költőt ront, de mert kihatásában valóságot hamisít, és így inkább árt, mint használ. A nép, a dolgozó sose használ frázist, füle, szája csak realitást ért, és csak valót mond. A sablonversek és frázissorok csak fülbántón, idegenül érnek el dobhártyájához. A lelkesedés és lelkesítés tartalmi nehezék nélkül, természetellenes hangfekvésben, a pátosz fokán idegenséget eredményez, és ez a pátosszal hatálytalanítottnak vélt merevség természetszerűen ellenkező hatást ér el. Az erőltetettség, a felületesség frázisa vákuumot jelez: a mondanivaló légüres terét. Veres Péter találón jegyezte meg egj^szer: „A lelkesedéssel együtt jár a tartalmi elszegényedés." A lelkesedés könnyítésre csábít: a mondanivaló szegénységét el lehet takarni vele. A frázis e könnyítés bűnjele: a gondolatszegénység álarca. Amit nem emésztettünk meg eléggé, arról ne beszéljünk, ha pedig mégis megkíséreljük, akkor az erőszakoltság visszaüt: a frázis árulkodón meztelenkedik. Belinszkij egy száz év előtti 108