Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás (részletek)

s apja, anyja nem tudja hol. Sírját benőtte már a fű, a korhadt fej fa leroskadt. — Magyar volt. — Feledjük el őt!... Bábi nem hunyt szemet semmi előtt: a ma nehézségeit csakúgy nem kerüli ki, mint a tegnap sebeit. Nála „kemény kőpárna a jelen". A munkás-paraszt szövetséget nem veszi himnuszos tényként, és szinte könyörgőn fordul a városi dolgozó felé, „ha falum népéhez szólsz": „Igaz, hogy lomha, lassú e nép. elpazarol sok hasznos erőt. Ám sors és végzet e lomhaság... Forradalmak gyalogosa ő, csatázott — kisemmizték végül. A te osztályod se boldogul lomha, ősi ereje nélkül..." Amikor a jövőt dalolja, akkor azt a teodolit bűvösen pontos realitásán át közelíti meg: „...fonálkereszted csak egy irányt mutat. Egyenes egy irányt! Erre visz majd az út..." És ezen az úton búzatáblákat lát, épülő utat, gyárat, mindent: Egyszerű vagy, teodolit, mint a fűszál, de lencséd erős, varázsló hatalom. Köszönöm neked, köszönöm a látomást, s lelkem legmélyéről áradó dalom. Bábi több, mint ígéret: néhány versében és sorában igazolja a kiadó által oly meleg szavakkal útnak bocsátott kötet ajánló sorait. Legnagyobb erőssége: realitása és az ebből fakadó tömörség, kemény markolás és biztos dobbantás. Tud markolni, de még nem tudja végig megtartani. Sokszor belevág merészen, vers közben azonban a komponálás megtörik, és a vég ellaposodik. Csak össze kell hasonlítani néhány versében a kezdő strófát az utolsóval, és mindjárt látjuk: legyengült az iram, elkopott a szó. A frázishínárt ő sem tudja elkerülni: „A földből kibuggyant a fű, feltörtek a friss növények, új rügyek, lombok, virágok üdvözölni, üdvözölni az éneklő ifjúságot." Egy Bábinak ilyet nem szabad leírni: „Mi vagyunk itt a Párt ereje, a falut szabadító forradalmi hadak! Vigyük mi győzelemre, vigyük mi győzelemre ezt a forradalmat...!" Egyik brigádversét így kezdi fiatalos nekiugrással: „Utunkban állt a hegy •— 106