Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VIII. Nemzetek közt - Czuczor László: Csehek és magyarok

kiforratlanságnak. Masaryk szerint a politikai tapasztalatlanság a demagógiának dús talaja s ebből több van a csehekben, mint amenynyi elegendő. A történelmi vezető osztály hiánya is fontos ok e szempontból. Csaknem valamennyien zsellérházból valók vagyunk és eddig nem volt időnk kiformálódni — mondja čapek. A cseh realista nemzedék hatásának kell tulajdonítani a véleménynyilvánítás érdekes szabadságát is. A prágai egyetem rektora lehetett Domin professzor, aki nyíltan fasiszta, de taníthatott ott Nejedlý is, aki nyíltan kommunista. Jellemző az egyik cseh író, Olbracht Šuhaj regényének a sorsa. Az iskolából kitiltották, a csendőri kar pert indított ellene — mégis megkapta a legnagyobb cseh irodalmi díjat. Bennünk nagy elismerést váltott ki ez a kultúrliberalizmus. Hallottunk vitákat, melyeken katolikusok és hitetlenek, politikusok és esztéták, nagy professzorok és kisdiákok vettek részt békésen, egymást értve és becsülve. Lehetnek kétségeink afelől, hogy sikerült-e a cseh realistáknak megvalósítaniok politikai célkitűzéseiket, de a demokratizáltságot, amit a csehek körében tapasztaltunk, mi tanulságképpen hoztuk haza a magyar életbe. A legtanulságosabb tapasztalata egyetemi együttélésünknek az volt, hogy amíg mint emberek vagy diákok dolgoztunk vagy versengtünk egymással, szépen megfertünk, sőt: tiszta barátságok is kialakultak. Mihelyt azonban valaki vagy valami megbolygatta nemzeti érzékenységünket, azonnal eltorzította tekintetünket és érzelmeinket a belénk oltott előítélet. Mi szítja ezt az előítéletet? A mondva-csinált régi dicsőség rajongása, öntömjénezés, szentimentális szemlélet, tradíció? Bennünket úgy győztek meg, hogy mi vagyunk az első nemzet Európában, például a legjobb katonák, a csehek viszont állhatatlanok és gyávák. (Innen a szó: »csehül járt«, »becsehelt«.) Most azonban ime komoly emberektől, egyetemi tanároktól vagy a legképzettebb fiataloktól, sőt katonatisztektől is hallottuk itt ugyanezt a tételt, csak fordított értelemben: a csehek a helytállóak, kitartóak és merészek, imi magyarok pedig gyávák voltunk, megfutamodók, álnokok, rossz, katonák... A »honvéd« szó, melyet nálunk szinte szentté magasztosátott a kegyelet, az ő nyelvükben megvető kifejezés a rossz katona bélyegzésére. A cseh átlagember hiedelme szerint nagyon alacsonyrendű fajzat vagyunk. Gyakran hallani, hogy a cseh gyerekeket így szidják: »Oly egyszerű ez, hogy még egy magyar is, vagy egy ruszin is megcsinálná«. A »magyar« szó mellett gyakran hallottam ezt a jelzőt: »pitomý« = ostoba. Oly kifejezés ez, mint antiszemiták ajkán a »büdös zsidó«. A cseh kisember lenéz és megvet bennünket: csőcseléknek, indián-népnek tart. Milyen egérúton lopózott el hozzájuk, de hozzánk is, ez a két ellentétes, de egyaránt hamis szemlélet? Bizonyos, hogy mindkettő túlfűtött, romantikus önteltségnek a terméke, téves, de élő tradíciók hatása.