Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VIII. Nemzetek közt - Czuczor László: Csehek és magyarok

kiforratlanságnak. Masaryk szerint a politikai tapasztalatlanság a demagógiának dús talaja s ebből több van a csehekben, mint ameny­nyi elegendő. A történelmi vezető osztály hiánya is fontos ok e szem­pontból. Csaknem valamennyien zsellérházból valók vagyunk és eddig nem volt időnk kiformálódni — mondja čapek. A cseh realista nemzedék hatásának kell tulajdonítani a véle­ménynyilvánítás érdekes szabadságát is. A prágai egyetem rektora lehetett Domin professzor, aki nyíltan fasiszta, de taníthatott ott Nejedlý is, aki nyíltan kommunista. Jellemző az egyik cseh író, Olbracht Šuhaj regényének a sorsa. Az iskolából kitiltották, a csendőri kar pert indított ellene — mégis megkapta a legnagyobb cseh irodalmi díjat. Bennünk nagy elismerést váltott ki ez a kultúr­liberalizmus. Hallottunk vitákat, melyeken katolikusok és hitetlenek, politikusok és esztéták, nagy professzorok és kisdiákok vettek részt békésen, egymást értve és becsülve. Lehetnek kétségeink afelől, hogy sikerült-e a cseh realistáknak megvalósítaniok politikai célkitűzései­ket, de a demokratizáltságot, amit a csehek körében tapasztaltunk, mi tanulságképpen hoztuk haza a magyar életbe. A legtanulságosabb tapasztalata egyetemi együttélésünknek az volt, hogy amíg mint emberek vagy diákok dolgoztunk vagy ver­sengtünk egymással, szépen megfertünk, sőt: tiszta barátságok is kialakultak. Mihelyt azonban valaki vagy valami megbolygatta nem­zeti érzékenységünket, azonnal eltorzította tekintetünket és érzel­meinket a belénk oltott előítélet. Mi szítja ezt az előítéletet? A mondva-csinált régi dicsőség rajongása, öntömjénezés, szentimentá­lis szemlélet, tradíció? Bennünket úgy győztek meg, hogy mi va­gyunk az első nemzet Európában, például a legjobb katonák, a cse­hek viszont állhatatlanok és gyávák. (Innen a szó: »csehül járt«, »becsehelt«.) Most azonban ime komoly emberektől, egyetemi taná­roktól vagy a legképzettebb fiataloktól, sőt katonatisztektől is hal­lottuk itt ugyanezt a tételt, csak fordított értelemben: a csehek a helytállóak, kitartóak és merészek, imi magyarok pedig gyávák vol­tunk, megfutamodók, álnokok, rossz, katonák... A »honvéd« szó, melyet nálunk szinte szentté magasztosátott a kegyelet, az ő nyelvük­ben megvető kifejezés a rossz katona bélyegzésére. A cseh átlag­ember hiedelme szerint nagyon alacsonyrendű fajzat vagyunk. Gyak­ran hallani, hogy a cseh gyerekeket így szidják: »Oly egyszerű ez, hogy még egy magyar is, vagy egy ruszin is megcsinálná«. A »ma­gyar« szó mellett gyakran hallottam ezt a jelzőt: »pitomý« = ostoba. Oly kifejezés ez, mint antiszemiták ajkán a »büdös zsidó«. A cseh kisember lenéz és megvet bennünket: csőcseléknek, indián-népnek tart. Milyen egérúton lopózott el hozzájuk, de hozzánk is, ez a két ellentétes, de egyaránt hamis szemlélet? Bizonyos, hogy mindkettő túlfűtött, romantikus önteltségnek a terméke, téves, de élő tradíciók hatása.

Next

/
Thumbnails
Contents