Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VII. Az új nemzedék - Kovács Endre: A Sarló története

lések és vitakihívások a tudományos népismeret érdekében, harc a tudománytalan népismeret minden illúziója ellen. A végzett munka eredményeként kell elkönyvelni azt a füzetet, amely »Népegészségügyi kérdések« címen jelent meg Csáder Mihály dr. szerkesztésében, valamint »A gyarmati és osztálykizsákmányolás jelenségei« című társadalomtudományi kérdőívet. 1930 nyarán 20 egyetemi hallgató vett részt néptanulmányi vándorlásokon. A vándorlások eredményeit könyvalakban szándékozott kiadni a Sarló, azonban ez mind a mai napig nem történt meg. Az 1930 őszén megindult csoportmunka kiemelkedőbb előadásai fényt vetnek a Sarló fejlődési etapjára. Az egyik előadó a nemzetiségi kérdést ismertette Oroszországban. Balogh Edgár Prágában a keleteurópai kérdést ismertette, szembeállította Nyugat-Európát, a nagy nemzetek övét az elszegényedő Kelet-Európával, a kis nemzetek övével. A keleteurópai kis népeknek, az előadó szerint, ki kell egyezniök egymással, hogy nemzeti ellentéteiket megoldhassák. Az előadások kihangsúlyozták a keleturópai parasztság rohamos elszegényedését és a kollektivizálódás szükségét a paraszttársadalomban. Innen már csak egy lépés választ el a szovjet ötéves tervétől. A Sarló megtette ezt a lépést. 1930 karácsonyán megjelentette Morvay Gyula: »Forróra fülledt a talaj« című verskötetét, melynek címében és viharos pátoszában szimbólumot látott. A közvélemény egyrésze még mindig várt valamit, mialatt a Sarló pozsonyi titkárságában már a kommunista kiáltványt olvasták a szocialista szeminárium résztvevői. Ám ha a másik oldalra tekintünk s azt kérdezzük: történt-e valami olyan, ami a fiatalság szárnyaló energiáit egy közös magyar cél érdekében összefoghatta volna, azt kell felelnünk, hogy semmi ilyen nem történt. A hosszú 'kínlódások után megszületett s összesen egy számot elért »új Munka« a sötét pesszimizmus fekete tógáját öltötte magára mindjárt az indulásnál. »Morituri te salutant!« — voltak a bevezető szavai a szerkesztőnek s csakugyan a »szellem halálraítéltjei« köszöntötték a lapot. Meddő kilátástalanság ülte meg a politikai és kulturális életet. Győry Dezső 1926-ban még így énekelt: »Hit kell, ha kell, tettben, ökölben, Szabadság és nem nyűtt szemforgatás, nem nyugodni: élni akarunk: segíts magadon s Isten is segít. Ki mer nem hinni életet, jövőt?« — 1931-ben így ír: »Itt tenni kéne valamit, nézd: a gonoszság s vakság hahotázik, S szemed, szemem csak szúró könnyben ázik. Itt tenni kéne valamit. Tudod. Tudom. Te ülsz s én hallgatok. Tiszta vagyok: tehetetlen vagyok.« — A magyar költő pesszimizmusa egy lélektani képletnek volt visszaverődése. A szociális probléma primer fontossága ezekben az években már felvetítette a lelkekre a közeledő roppant gazdasági válság fekete képeit. A kisebbségi magyar társadalom gazdasági szervezetlenségben, megfogyatkozott hittel ment a nehéz napok elé. Gazdasági, politikai és kulturális struktúrája teljesen híjával volt azoknak az előfeltételeknek, amelyek egy radikális irányban fejlődő,