Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

V. A műveltség sorsa - Vass László: Az irodalom

Komáromban pedig a Jókai Egyesület körül kezd lassú mozgolódás jelentkezni. Érdekes, hogy a kassai Kazinczy Társaság még a magyar államegység idejében (1907.) azt kezdte hirdetni, hogy az irodalmi decentralizáció megteremtése nemzeti érdek! Az új államkeretben ez a társaság tesz először lépéseket a csehszlovákiai magyar írók egységes megszervezésére: minden olyan tollforgatót beválaszt tagjai közé, akiknek csak egy verse, novellája is valahol megjelent. Ebben az időben minden jel azt mutatta, hogy a hajdani felvilágosodás magyar irodalmának néhány esztendeig fővárosa, Kassa most újból fókusza lesz a magáraébredt kisebbségi magyarság szellemi életének. Baróti-Szabó Dávid, Kazinczy, Bacsányi izgató szellemei lengedeztek a Dóm körül... És az elárvult utódok akaratán igazán nem múlott, hogy hasonló vérkeringés induljon meg végig a Pozsonytól Técsőig kiterített magyar nemzettest elalélt részeiben. Talán inkább a túlságosan kihangsúlyozott miszsziós tudat okozta sok egyéb baj között az időelőtti megrokkanást. Olyan erős volt ebben az időben az elnyomottság és az elnemezetleniesítés veszélye annyira felrémlett szellemi életünk vezetői előtt, hogy nem csoda, ha Sziklay Ferenc ekkor a következőket írja: »A dilettantizmusnak egyenesen hivatása van nálunk szétvinni az irodalmat — ha fölhígítva is — kispolgári, népi körökbe.« Súlyos szavak ezek, magukban hordják egész életünk tragikus vonásait és mindenképpen találóak a kisebbségként kezelt nemzetrészek eleve alacsonyabb nívójú szellemi életére. Ha fel is tűnt húsz év alatt irodalmi életünkben egy-egy nagyobb tehetség, külön egyéniség, sorsuk már előre elrendeltetett. Javarésze elmenekült innen a magyar kultúra fővárosába, akik pedig itt maradtak, nem tudtak maguk körül irodalmi életet teremteni. A kezdeti friss lendületen túl csakhamar elakadtak és ma is fájdalmas torzóként meredeznek, hangban, stílusban lemaradva az anyaország csodálatos szellemi fejlettségétől. 1926-ban még Kassa és Pozsony szellemi versengéséről beszél Farkas Gyula, a csehszlovákiai magyar irodalom első töténetírója és egyben legelső könyvkiadója. Amíg a keleti centrumban az emigránsok után lassan új nemzedék írói csoportosulnak a Kassai Napló körül, Pozsonyban már jóval előbb, 1919 őszén a konzervatívok úgy bocsátják rövidéletű útjára a »Tavasz«-1, mint »Szlovákország egyetlen magyar nyelvű szépirodalmi lapját«, amelynek munkatársai később az »Új Auróra« irodalmi almanachhoz léptek át. Nem sokáig tart ez a vetélkedés, a két város elnémulása után újabb kísérlet történik Losoncról a kultúraközpont megteremtésére. Ebben a nógrádi városkában ezidőtájt jelentős kultúrintézmény születik meg: egy szabadegyetem, amely »különböző világnézetű emberek alkalmi csoportosulása a modem tudomány és művészet igazságainak és szépségeinek népszerűsítésére«. Tehát »népszerűsítés« elsősorban és megint nem alkotómunka. Később is ez az irányzat marad meg mindvégig a csehszlovákiai magyarság szellemi életében, a kisebbségi életformák végzetes velejárójaként, amely, úgylátszik,