Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Mészáros Zsolt: Balassa Bálint és Francois Villon

Villon azon kevés költők körébe tartozik, kiket a halál ihletett meg. De ő itt is különálló egyéniség; nem az elmúlás, az élet odahagyása gyötri, hanem a test szétbomlása. A ma még ragvogó testben már meglátja a holnap rothadó dögét és a holnapután vigyorgó csontvázát. Érdekes, hogy költői egyéniségének eme fő jellegét egy külső benyomás váltotta ki. Diákkorában az akkori szokásnak megfelelően a Cimetiére des Innocents temetőbe járt tanulni, ahol nap-nap után szemlélte a hullaházakat és különösen szent Ince hullájának szobrát (la Mórt de St.-lnnocent), melyről több költeményben megemlékezik. Ennek az érzésnek a legszembetűnőbb példáját „Az akasztottak balladájában" („Ballade des Pendus") találjuk, mikor halálra Ítélve nem az isteni kegyelem és a bűnökért lakoló lélek túlvilági borzalmai foglalkoztatják, hanem a hollók, melyek testét fogják tépdesni.

Balassát, jóllehet sokszor nézett szembe a halállal, és nem egyszer láthatott oszladó hullát, effajta tépelődések nem fogják el. Itt-ott megemlíti a halált, mint pl. az „Egy katona ének"-ben:

Az éles szablyákkal Méltán örvendeznek, Mert fejeket ők szednek;

Viadal helyeken, Véresen, sebesen, Halva sokan feküsznek: Sok vad madár gyomra Gyakran koporsója vitézül holt testeknek.

Hanem Balassánál a halál más, mint Villonnál. Nem rettegett, undorító sorscsapás, hanem a földi élet, pontosabban a vitézi élet tündöklő koronája. Balassa tekintete nem a kihűlt holttestet szemléli, hanem az eltávozott lélekkel felszáll az Úristen zsámolyához.

Balassa vitézi énekei már nem az az utánzás, mint szerelmi költészete. Valódi lírai termék ez a pár vers, mert nem korszellem sugallatára íródtak. A humanizmus nem igen termelt Tyrtaiosokat, inkább kényelemmel úri, veszélytelen munkássággal és szórakozással igyekezte eltölteni a röpke földi létet.

Az „Egy katona ének" és „Óh én édes hazám" újat ád korának. Az a meleg hang, az a derűs könnyed szemlélése a végvárak életének, költeményét „Egy katona ének" — szinte tendenciózus propaganda-verssé teszik. Balassa nemcsak mint katona, hanem mint katona-költő, mint toborzó is szolgálta hazáját. Megfigyelhetjük, hogy a katonaélet száz baját, mostoha sorsát ügyes meghatározásokkal végül mulatságosnak állítja be.

A nagy széles mező

S a szép liget, erdő Sétáló palolájok;

Az utaknak lese Kemény harcok helye, Tanuló oskolájuk;

Csatán való éhség, Szomjúság s nagy hévség, Fáradtság — mulatságok.

Szinte eszébe jut az embernek az az amerikai toborzó plakát, ahol egy vidám gyarmati katona tigrisen lovagol és így szólítja meg a bámészkodót: „Travel? adventure? answer jóin the M'arines!

Villon nem ismerte a katonákat, nem törődött velük és nem is énekelte meg őket. Többnek tartotta a párisi nők csacsogásának megszerezni az európai elsőséget, mint a francia katonának. (Ballade des femmes de Paris.) Nem szabad azonban Villont rossz honpolgárnak bélyegeznünk. Kora az örökös háborúk végelgyengülése. A francia nemzet fáradt, de nincs szükség őt harcra buzdítani, mert — szerencsére — százéves ellensége, az angol is az. Pihenni vagy dőzsölni: ez volt Villon Franciaországának jelszava.