Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Mezei Gábor: Egy kisebbségi költő
hogy ez fújja a dudát, ez komendérozza. hogy magátó szó. Az vót a ördög- Két évig oszten vót, oszt föl akarta magát akasztanyi, oszten levágták. Oszten mongya, hogy minek vágták le, hogy őneki olyan szép 12 cigán muzsikát piros nadrágba. Hát oszten mondta, hogy őneki olyan jó sora lett vóna. Aztán még évig ít, oszten akkor beleugrott a kú ba. (Elmondta Kollárovics Lukács, 58 éves bagotai sírásó.) 6. Saját feleségét patkoita meg. Egy kovácsnál szolgáit egy inas. Mindig olyan sovány beteges vót. Osztón megkérdezte tőle egyik pajtása, hogy mér olyan beteges? Osztán azt mondta, hogyha elmondja, ő úgysem tud a baján segíteni. Csak mondja el, majd ő segít rajta, mondta. Osztán elmondta nekie, hogy fél tizenkettőkor mindig fúj olyan langyos szél és akkor jön a boszorka. Nyakába veti a kantárszáit, megnyergeli itet és lóvá változik. Akkor felül neki a hátára, is elrepül veíe a Szengellér hegyire (Szent Geilér-hegy). S ott összegyünnek a többi boszorkák is, 12—1 (óráig) mulatnak és táncolnak. Egy óra után elbúcsúznak egymástól s akkor megin felül a lónak a hátára és visszarepül. S reggelig alszik az asszony is. A másik légin, az inas pajtása, lefeküdt a helyire, körösztbe tette a lábát és a kezeit, nagy imakönyvet tett a mellére. Éjfélig azon kérte az: Istent, hogy segítse meg mind a kettőjüket a boszorkáktól. Fél tizenkettőkor megint fújt olyan langyos szél és jött a boszorka. Bele akarta vágni a kantárszárat a légin nyakába, de a légin balkézzel visszavágta. És a boszorka változott lóvá. Elrepült vele a légin a Szentgellér hegyire s ott nem kötötte ki a lovát, mer akkor a boszorka átváltozott volna asszonnyá s összezúzta volna a legint. Ekkor a többi boszorkáknak föltűnő voit, hogy se nem mulatott, se nem táncót, el se búcsúzott tőlük. Vissza repült a lóval és a pajtása már várta a kapuba, hogy mi lett vele. Akkor beszólt a kovácsnak, hogy jöjjön ki, mert itt van egy idegen ló és meg kell patkóink A kovács megpatkolta a lovat és 1 óra után a ló átváltozott asszonynyá és akkor tudta meg az ura, hogy a felesíge boszorka volt. A saját felesígit patkolta meg. A kovács kérdezte a felesígitől, hogy hozzon-e orvost, vagy papot? Azt mondta, hogy neki nem szabad hozatni, mert ő letagadott minden szentet, mikor boszorka akart lenni. Osztán eltemették itet. A k1' r.áromi temetőbe van eltemetve. Körösztébe van egy kovácspatkó belevésve. S rá van írva körösztjére, hogy: „Itt nyugszik Patkós Körmendiné, utolsó boszorka." (Elmondta Maticska Irén, 11 éves ógyallai leány, aki az anyjától hallotta.) MEZEI GÁBOR: EGY KISEBBSÉGI KÖLTŐ Minden okunk meg van, hogy behatóbban foglalkozzunk azzal a Budapesten megjelent költeménykötettel, amelynek szerzője a szlovenszkói magyarság egyik neves lírikusa, Tamás Lajos. Közülünk való ember, gondolatvilága részben a mi világunk is, könyvének címe: „Hamuszínü" ég alatt és válogatott verseit tartalmazza. A versek a kiválogatás révén elsőízben adnak összefoglaló kéipet a fiatal szlovén szk ói költészetéről. A könyv címe egyúttal irányt mutat. Valóban naptalan, szürke, hamuszínű ég alatt él Tamás:
