Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Garzuly Gyula: A mai osztrák líra (Erna Blaas: Özvegység; Rudolf List: A leány-anya. Este; Richard Blinger: Az öreg dajka; Hans Deiszinger:Első barázda; Ermest Scheibelreiter: Őszi ének; Friedrich Cacher: A végső csend dala; Guido Zernatto: Az éj; Arthur Fischer-Colbrie: Szeplőtelen fogantatás napján lehullott hó; Heinrich Suso Waldeck: Éjfél; Josef Weinheber: Borongós év. Földeken
iskolán mint tanár működik; könyvét 1932-ben adta ki a „Bergland-Buch-Verlag" Grazban.) ELSŐ BARÁZDA. Mikor még hóban szend'ereg a föld, de marja már eke, az égből boldogság pereg véremnek álom-kelyhébe. Hökkenve áll meg itt a láb: csírázás súg a földeken és réveteg szökik odább a szántón túl tekintetem. Egy arc most fátylán át köszön felém s nevet a végtelen: „Testvérem .. ." szól — s egy fényözön dereng a győztes életen. ERNST SCHEIBELREITER 1897-ben született Bécsben s talán nagyvárosi környezetének lüktető üteme okolja meg azt a lelki dinamikát, amely költészetét, legalább is kezdetben, jellemzi. Az expresszionizmusria, emlékeztető hang azonban hamar elhalkul lírájában s már első verskötetének joggal adja a „Freundschaft mit dér Stíllé" címet. (Megjelent S. L. Gerstelnél, 1932-ben; a „Frohe Ernte" 1935-ben Zsolnay kiadásában, Bécsben.) Mint drámaírónak — R. Biliingerrel együtt — nagy érdeme, hogy a nép földjében és vérében gyökerező színműveivel újra fölérbesztette a nemzet iránti érdeklődést. ŐSZI ÉNEK. Az erdő csillog mézszínűn, az est száll nedvesen; a szőlőkertek mustja vár, menjünk hát, Kedvesem! Venyige sír a halmokon elrablott fürtjéért és megmaradt fényéből fon fejed köré füzért. A bornak árad illata vén pincék mélyéből, új lét felé tör szertelen a sírjai éjjéből; míg tört homálya felragyog s tüzel: ne várjuk be, Est-mámoros szívünk legyen legelső serlege! A kert haldokló cserje s gyom fanyar szagávai telt; csöndjében álom s édes bú borít teánk lepelt. A fecske röpte elsuhant, az ég elnyelte már; a nyárnak lelkét rejti itt a musttal telt pohár. A korty mosolyra készteti a csöndes ajkamat; szegd hitvesem a friss cipót, mely lágy, mint jó magad. A búzát s bort az Alkotó szerelme érleli: azért van búza s bor az Ür malasztjával teli.
