Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Fiedler józsef: Főbiróválasztás
— De miért? — Mert a város kapuján ma élő embert sem be, sem pedig ki nem bocsájtanak. Úgy van rendelve esztendők óta, hogy vízkereszt napján estéli harangszóig bezárva maradjon Kassa városa, nehogy valamely idegen beleüsse orrát azon száz kiválasztott polgár dolgába, akik türmender urammal egyetemben az új bírót választják... Tudtam én ezt már tegnap, hogy nem mész te el máma, csak nem akartam szólani néked. Gondoltam, ha szívesen maradsz, elég megtudnod máma, hameg nem, akkor minek búsítsalak már jóelőre. Nem igaz? Gáspár nevetett és Mónika egy pillanatig az előbb elmondott imájára gondolt. „Meghallgatott éngemet a Jézus! Nekem adta még ezt a mai napot! Hála legyen néki!" Odakint, mélyen püffenve, dob perdült. — Siess! — unszolta újra a fiú. A lány mér kapkodva öltözött akkor. Aztán még akkor is peregtek a dobok, amikor már ott állott prémes hacukában, gyolcskendőbe kötözött fejjel, Gáspár oldalán a téren. Körülötte és a tanácsház előtt emberek tolongtak. A nagy, csúcsíves kapu két oldalán, a pillérek mellett, a céhek mesterei várakoztak ünneplőbe öltözötten. Sötét ruhájukon fehéren villant meg ingük kihajtott gallérja. A kezökben lévő rudak tetején néha meginogtak a céhjelvények. Esztergáiyolyozott hordók, vaspatkók és cinnkupák ütődtek ilyenkor egymáshoz. A tömeget darabontok sorfala szorította egyenes sorba a kapu két oldalától a Csermely-patak hídjáig. Közöttük a keskeny út szalmával volt vastagon beszórva. Mónika megbökte könyökével Gáspárt. — Mondja már kegyelmed, minek szórták tele szalmával az uccát? Hiszen nem fagy olyan erősen, hogy elcsúszhatna a havon valaki iá. — Nem is azért szórták azt be húgám, amiért te gondolod, hanem, hogy illő csendességgel vihessék ki Almássy István főbíró uramat a temetőbe, ki ottan teszi majd le bírói tisztét fürmender uram kezéhez. Kissé elcsodálkozott ezen. Aztán azon is csodálkozott, hogy miért van fekete bakacsinposztóba vonva a városi dobosok dobja. Meg akarta kérdezni ezt is a fiútól, de már nem jutott hozzá, mert egyszerre peregni kezdett a négy dob és ugyanakkor kinyíllott a tanácsház vaspántos tölgyfakapuja, és a kapubolthajtás sötét homályában megjelent Róth Kristóf uram, a fürmender. Kezében hosszú, aranygombos pálcát tartott. Mögötte, mint testetlen arcok, homálybavesző sorokban állottak a tanácsurak. Mónika körül összébbszorúltak az emberek. Szorították mindenfelől és egyszerre azt érezte, hogy valaki forró levegőt fújtat a nyakába. Ez kellemetlen volt. Meg szeretett volna fordúlni, de nem tudott. így csak fejét billentette kissé oldalra. Ettől közelebb került a válla Gáspárhoz. Ez mindenesetre jobb volt, mint az az előbbi fújtató lélegzés a nyaka mellett. Egy pillantásnyi időre lehunyta szemét, hogy ne érezzen semmi mást, csak a fiú vállát a válla mellett.
