Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Zerdahelyi József: Mária

asszony bőrén kikivánkozó forróságot és a leány szépségéből benne -nőtt feszülés erős elhatározásra késztette: „Vigyázni kell erre a leányra jobban az aranynál!" — gondolta és meg is tartotta.

Nem sok időbe tellett, hogy próbája támadt a vigyázásnak. Tamássy Ilka, Máriának iskolapajtása a város szorosságából falura vágyott, a májusi mező nagy szélességébe, kifutni a hozzálopakodó árnyékokat, a benne megvillanó fények izgalmát és beszélni, beszélni Máriával közös hangon, sok semmiséget, mintha az egy fészek tátogó, pihés madarai volnának.

Mária alig várta, benne is gyűl-ött valami nyugtalanság és napok óta járt az esze, hogyan mehetne be Ilkáért a városba. Roppant nehéz -dölog volt, mert az édesanyját valami könnyű betegség lepte meg vagy egy hete, semmi se volt, a- patikája kikerült a házból, de annyi mégis, hogy kocsira nem ülhetett. Pedig egyedül nem maradhatott a lány másfél órára sem, amíg a két ragyogó szőrű fekete belépett a városba1, de meg a város járás többi darabja is csak bajnak volt. Törvény volt, senki nem írta meg-, de igen nagy hatalom, az emberek szája védelmezte az áttöréstől.

— De András, az öreg kocsis csak elvihet, azzal nem történhet semmi bajom, — bizonykodott Mária, — vele máskor is elmehettem.

— Hát nem bánom, eredj, de világosan, legkésőbb hatna itthon legyetek.

András megkapta a parancsot a befogásra, mégis annyi toldással, hogy:

—- A kisasszonyra pedig vigyázz, akár a szemed világára.

Nem kellett mondani, András, valóságos nevén Ondrej, úgy nézett a Váry-gyerekekre, akár ha az övé volna, csak mégis annyival különbül, hogy a vigyázása mindig nagy szívességgel járt. András máskor is hozzápászíto'tta a képét a hintó bakjához, de most, ha lehet, még jobban nézett le róla a büszkeség. Aztán, hogy Mária beszállt, hátranézett és meg1 is szólalt a maga módján.

— iKisasszonyka, vigyen kabátot, hazafelé híves lehet.

Foganatja lett a szavának hamar és felkerült a kabát az ülésre. Mára még hálásan is pillantott a fekete dolmányos hátára Andrásnak.

Aztán már -nem történt semmi. Rendben ebm-ullott a váro-sjárás. Csak amikor hazafelé 'indult a két leánypajtás, alig hogy elmaradt mellőlük a város, odiaru-gtatc-tt Bándy Gyurka, a friss szolg-abíró és el nem maradt aztán sem. Andrásnak nem volt kedvére a lovas kíséret, leginkább azért, mert Gyurka a lóhátról úgy tette a szépet, akár ha a bálon a szup-ét járná. Gyötörte Andrást a gond. Mert, hogy a- vigyázás így semmire mehet. Szólni meg nem szólhatott. Gondolt ő mindent, de csak a Ifél utón jutott az okosságig. Éppen a meredek Zá-vozon haladtak felfelé, amikor megvillant a fejéiben. Azonmód meg is állott, leszállt és felhúzta a- hintó fedelét. Mária megkérdezte:

— Miért húzta fel a fedelet?

— Eső lesz, — mondta csendesen, de roppant határozottan az öreg András, -már akkor a bakon ült és felvette a két fekete fejét.

Pedig sütött a mélyen járó nap, sárga fényes világosságot és szemernyi felhő sem mutatkozott -az alkonyaira váró égen.