Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Nyíresi-Tichy Kálmán: Somogyi népművészet gömöri szemmel

szerkesztve, hogy a szél hajtja, négy ágú propellerrel. A propellert két keresztberakott zsindely helyettesíti, ügyesen megfaragva. A szélcsavar tengelyt hajt, melyen ellentett fekvésben két-ikét igen könynyen mozgó kölönc függ. Ezek alá pedig kaimén yfa-4em ez, vagy bádoglap van függesztve. Mikor a szél meghajtja a 'légcsavart, a kölöncök sebesen pörögnek és hozzáverődnek az alájuk függesztett kémé nyfa- vagy bádogHaphoz s az a gyors veréstől tompán csengő, dobpergésszerű hangot ad. — Az árbocra tűzött egész berendezés ellensúlyát — hogy szélirányba könnyen forduljon s jó egyensúlyban legyen — többnyire egy kiszolgált nyírseprű adja. — Mikor aztái a kiadós őszi szelek megjönnek, ezek a kerepelők szakadatlanul szólnak a határban s első időben bizonnyal megteszik a magúkét: elriasztják az érni kezdő szőlőről a maradiakat. Később ezt is megszokják s akkor a szőlilőt már csak a leszüretelés menti meg a további dézsmálás tők

Mint mosoíyognivaló végakkordot, ide jegyzem, hogy láttam egy nyájterelő pásztorkutyát, — nem hiába mondom így, mert a kutya valóságos tudása volt a p ász torkod ásnak, terelésnek, szóra értett és névszerint, szagiszerint ismerte a csorda minden darabját, — ennek a nyakában kölönc lógott, melyet szemmel'látható rosszkedvvel és sértődöttséggel viselt. Gazdája szerint ai tilalmas vad-hajtás el'len kellett a nyakába akasztani. Hát — még ez a kölönc is szépen ki volt faragva, megdíszíitive, körültereimtettézve, bizsókkal. Olyan szépen,hogy meg is akartam venni. A kutya adta volna szívesen, de a gazdája nem adta ...

Nótázni csak ritkán hallottam a pásztorokat, nem is akadtam semmi különösebbre. Egyszer lestem meg kisifurulya-szót. De „fényképezkedni" nagyon szeretnek s amint látják, hogy messziről a masinát igazgatja egy nadrágos úr, már hívják magukhoz a kutyát, hogy lábnál legyen, mikor a felvétel elcsattan. Furfangot se kérnek éppen kölcsön, ha szükség van rá. Megtörtént, hogy egyiknél karikásostort akartam venni. A nyelet meg is vettem, de suhogó nem volt rajta, azért külön árat Ígértem. Az én emberem akkor el akarta vinni a nyelet,hogy az ostort ráerősítse... Természetesen, épúgy nem láttam volna többé a már kifizetett nyelet, mint ahogy nem láttam a megígért suhogót sem.

Hogy pedig ezt miért mondtam el itt, a népművészet címszava alatt? Mert egy kicsit ez is „népművészet", ez az apró huncutság, amire azt szokás mondani: ésszel él az ember!