Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Marék Antal: Kazinczy a Spielbergen
ziniczy tiltakozik, ő nem saját magát félti, hanem a kapitányt. A protestálás nem használt, elmennek, szerencsére azonban nem látta meg őket senki. Győrben Kis János soproni szuperintendenst látogatta meg, akivel évek óta irodalmi levelezést folytatott. Úgy látszik, hogy Kazinczy ezt a látogatást teljes vasban tette meg, mert a lánc cs'ak Öttevényben került le róla. Novák kapitány, aki Kazinczyt a pesti installációra kiszöktette a budai börtönből már elindulásakor kérte Pletz kapitányt, hogy a láncot vegye le a rabokról. Pletz kapitány azonban lőtávolba akart jutni feletteseitől, s csak öttevényben szabadította meg Kazinczyt s valószínűleg ,a többieket is kellemetlen terhűktől. De így is, láncraverten, szívesen elbeszélget Kiss Jánossal, kora magyar és külöldi irodalmi problémái felől. Oroszváron gráf Zichy Károlyt akarja meglátogatni s Pletz hajlandó is arra, hogy a rabot elkísérje, miközben abban reménykedett, hogy pástétomot és tokajit szolgálnak fel nekik. De a gróf nem volt otthon s Pletz nagy bánatára így a bőségesnek Ígérkező vendégség elmaradt. Október elsején érkeztek meg Pozsonyba. Másfél napot töltöttek a Rózsa fogadóban. Megépezésükkor meghallja, hogy Abafy Ferenc tőszomszédságában lakik. Természetesen rögtön átment hozzá. Abafy tudott Kazinczy elfogatásáról és bebörtönzéséről s csodálkozva fogadta Kazinczyt, aki kiséret nélkül s lánc nélkül látogatott el hozzá. Ez az Abafy szintén börtönben ült s egy napon halálos Ítéletet olvastak fel előtte a Martinoivits-iféle öszszeesküvésben való bűnrészesség miatt, öt percig hagyták meg ebben a lelkiállapotban gyötrődni, amikor újra beszólították s most már a szaibadonbocsájtiását elrendelő végzést ismertették előtte. Ebben a koriban is ismerték, úgy látszik, a kínzásnak ezt a borzalmas nemét. Ugyanitt még egy kellemes nap várt Kazinczyra, fogolytársára és kísérőjére. Csináljunk magunknak jó napot, — mondta Pletz, borbélyt hozatott felfodoríttatta haját, kiöltözködött s jobbján Kazinczyval, balján Sziávy Györggyel beséltáltak a városba. Azon a napon éppen országos vásár volt Pozsonyban, temérdek ember volt az uccán. A Franciskánusok piacán, ahogy éppen sétálnak, találkoztak Pletz egyik ismerősével. Kettőjük között a következő épületes párbeszéd zajlott le: — Pletz, mit csinálsz te itt? — Ezeket az állami foglyokat viszem Brünnbe, — mondta zavartalanul a világ legtermészetesebb hangján a kifodorított hajú s kiöltözött kapitány. — Te mindig tréfálsz, — nevetett a német, mire Kazinczy bizonykodott a kapitány igazszólása mellett. — Mi vagyunk bizony azok a szerencsétlenek — szólt, mire az ismerős elképedt s elborzadva odébbment. Mikor már tíz lépésnyire lehetett a megriadt német, Pletz ráparancsolt Kazinczyra, hogy nézzen vissza, mereszti-e még utánuk a szemét? Mire Kazinczy visszanéett s azt mondta a kapitánynak: — Nem csoda, hogy meresztgeti a szemét, mert én is nézném az Ilyen szerencsétleneket, aminők mi vagyunk. S a német, úgy látszik, |ó ember, ha német is. Kazinczy írásaiból nem világlik ki az, hogy eme védőbeszédjének a hatása alatt történt-e, de elég ahhoz annyi, hogy Pletz kapitány megállt s így szólt: Klnder Gottes, mert ez volt a szava járása, minek