Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál

jött neki olyan gavallér úr, mint ez volt, aki nem is alkudott, csak annyit mondott, hogy jó munka legyen. Hát jó is lett a munka, meg lehet még most is nézni, harminckét esztendő után is. Csak a csapjai korhadtak el néhol, de hát erről ő nem tehet, mert rendszeresen kellett volna mázolni, legalább minden öt esztendőben, akkor nem korhadtak volna el.

Otthon egyenesen a belső szobába ment, aztán kinyitotta a konyhába nyíló ajtót és onnan kiáltott ki.

— Béluska, gyere csak be!

Nem látta Béluskát, de tudta, hogy ott van a konyhában. Ez a hely volt a kedvenc helye Béluskának, azóta, hogy leérettségizett, utána elment az egyetemre orvosnak, de az első évet oly kevés eredménnyel végezte el, hogy a másodikhoz már nem is volt érdemes elutazni. Nem is utazott el, hanem az apja műhelyében foglalatoskodott, amikor kedve volt erre. Úgy gondolta, hogy felszabadul az apja mellett, és egyelőre asztalos lesz, később majd' esetleg meggondolja, hiszen még akkor is ráér visszamenni az egyetemre. Az érettségi bizonyítvány nem vész el, ezt megszerezte, ha nehezen Is, de becsülettel.

Hosszú, vékony fiú volt, jóarcú és lányos, lanyha és kényelemszerető. Eddig is, hogy hazatért a városból, ingujjban üldögélt a konyhában és nézte ■az anyja tevékenykedését.

— Nézd, Béluskám, írunk egy kérvényt a városhoz a vendéglő ügyben.

Béluska nem kérdezett semmit, tudta miről van szó, hetek óta családi ügy volt náluk a vendéglő.

— Mamukát ne hívjam?

Sutay felnézett rá, neki mindig fel kellett rá néznie, a fiára, mert az nagy volt és sovány, ő pedig kicsi volt és vastag.

— Minek? Vele már mindent megtárgyaltam.

A kérvény hamar elkészült, mert szépen és gyorsan tudta Béluska a betűket rakni egymás mellé.

— Hány óra, nézd csak meg.

— Féltizenkettő.

— Tyüh, akkor hai sietek, még be is adhaitom az iktatóba.

Béluska jó akart lenni az apjához, mert arra gondolt, hogy kint milyen meleg van.

— Elvigyem talán én?

Sutay mogorván nézett a fiára.

— Dehogy is viszed, ezt magam akarom beadni.. . hisz ez nem olyan egyszerű dolog.

Pedig hát egyszerű dolog volt, Lökösy szó nélkül vette át tőle az írást, szó nélkül ütötte rá az iktató-pecsétet és csak akkor szólalt meg, amikor belenézett a kérvénybe, hogy be tudja írni az ügydarab tárgyát az iktatókönyvbe.

— Ejnye na, Sutay bácsi, csiaik nem vendéglőt csinál? No, de ilyet! Oszt kint ia Ligetben ... jó hely, biztosan jó hely, erre nem is gondoltam vóna.

Sutay ravaszul hunyorgott a szemével és boldogan ringatta magát a széken.

— Ügy van az, tetszik tudni Lökösy úr, hogy az ember kínjában mindenre gondol. Nem megy az ipar, hát erre gondoltam. De igen kérem Lökösy urat, tartsa titokban az ügyet, nehogy valaki megszagolja és rámlicitálja.

Lökösy két kezét az égre emelte, azután két tenyerét összekulcsolta, mint a pap az imánál.