Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Jiří Wolker: A temető (Ford. Sipos Győző) - Karol Sidor: Tutajossors (Ford. Dallos István)

— Hol vagyok? — kérdezte. — És hol van a feleségem? .. Jaj! Valami úgy nyomja a gyomromat... Jaj!

Az apáca ‘öiéje hajóit és gondjaiba vette.

A láz magasra szökött. Lázálmok gyötörtek. Félrebeszéli.

— Hogy gúnyolódnak az istentelenek!... Taszítsd meg a kormáinyrúdatl... összezúzódik a tutaj!... Menekülj ide, hozzám!... I d e !... •?

És néhány nap elmúltával már egészségesen állott a tutajos a felesége friss sírihantja fölött.

— Legalább földben nyugiszik, — sírt belőle a vigasz — a szlovák földünkben. Legalább nem rágják össze a halak és a rákok és víztől puffá sztottan nem sodródik a piszkossárga hullámok hátán el messzire a isizüiőlföldljétől ... A piszkossárga hullámok eljöttek érte... És én átengedtem nekik...

— Ne sírjon bácsika, — hangzott az apáca vigasztaló szava — Isten adta, Isten elvette... Fogja, itt van, útiköltségre... Isten kisérje utján, bácsika.

— Jó lélek ... Hol termett vájjon?

És útnak indult a tutajos a falucskája fellé... a gyermekéhez.

— Hát az asszonyt, hol hagytad? — fogadta őt az anyósa.

— Milyen sápadtság ülte meg az arcodat és hogy be van esve a szemed, — simogatta szavával a leánykája. — Hát ruhácskát 'hoztál-e nekem?

—• A Vág piszkossá rga hul lámai... eljöttek a mamádért... — szakadozott a szó a tűt a jósból. — Ott pihen a távoli város temetőjében... Örök álmát alussza.... Többé már nem fogod őt látni... Szétmállott a tutajunk, mindketten a megáradt Vág piszkos sárga hullámai közé zuhantunk. Ö ottfulladt, engem megmentettek ... No ne ríjjatok már!

A tutajos melléből akkor tört fel a fájdalmas zokogás, amikor a többieket kérte, hogy ne sírjanak már.

— A ruhácska, — motyogta tompán — a te ruhácskád... A bíró Katikájának van új ruhája. Te elvesztetted az édesanyádat és még csak új ruhácskád sem lelhet.

— Lesz, ahogy lesz, — buggyant a szó felesége anyjából. — ...Nem szabad utrakelni, ha piszkossárgák a hullámok... Hiszen én ezt jól tudtam.

így maradt egyedül a gyermekével a tutajos a düledező faluvégi kunyhóban. És valahányszor megáradt a zabolátlan Vág és piszkossárga hullámai egészen a tutajos ablaka alá lopakodtak, a rémes éjszakákon egyre hallatszott valami fájdalmas sóhaj ... Ott künn, mintha a víZbefult, hitves üdvözletét sírnák a piszkossárga hullámok. Idebent pedig a tutajos sápadt és nagyon, de nagyon őrködött a kisleánya felett, nehogy elragadják a Vág piszkóssárga hullámai. A piszkossárga hullámok.

Szlovákból fordította DALLOS ISTVÁN