Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Jiří Wolker: A temető (Ford. Sipos Győző) - Karol Sidor: Tutajossors (Ford. Dallos István)
— Figyeld csak öreg,— mondta a tutajos a feleségének, — megáradt a Vág és hullámai egész hozzánk látogattak beje leinteni, ihogiy ime elérkezett a kenyérkeresetünk ideje. — Piszkossárgák ezek a hullámok öregem, — hangzott az asszony figyelmeztető szava, — nem érdémes könnyelműen rájuk bízni magunkat. — Ne beszélj ilyen hangon öreg, — torkolta le őt a tutajos. — Leánykáinknak új ruhácskára lenne szüksége és bizony nekem is elkérne egy kis pipáiba való... Vagy van ruhácskád kislányom? —- Nincs bizony, — siránkozott a leányka. — Pedig a bíró Katkájának van! — Hallod1 öreg? A bíró Kiatkájának van. Hát a mi gyerekünk nem ér annyit, mint a bíró Kafkája?! — Hiszen hát nem szólóik már no, — adta be derekát az asszony. — De hát, hisz ezek a piszkössárga hullámok már az ablakunkat nyaldossák! — Vájjon hát... — Ej nőne okoskodj már annyit. Készülj fel az útra. Megyünk! Egész éjjel titokzatosan susogtak a hullámok. Egész éjjel világosság szűrődött ki az ablakból. . Egész éjjel sírtak a hullámok. Egész éjjel sírdogált a tutajom felesége ... —- Ej öregi, öreg, — ismételgette szipogva az asszony — közben leánya ágyától horkoló férje felé botorkált, — bizony még sem kellene útra kelnünk.... Ezeket a szavakat bele szerette volna csempészni az álmába, úgy hogy hallhatóvá váljanak. Ö azonban mélyen, mozdulatlanul aludt. Csak hajnaltájt nyomta el az álom a tutajos féleségét. . Akkor azonban felébredt a férje, felrázta álmából és kiadta az utasítást: — Kelj fel asszony ... Indulunk. Megfenem a baltát, fúrót, fűrészt, kikészítem a köteleket, készíts azalatt valami melege ételt. És az asszony felkelt. Mindent előkészített, megáldotta az alvó gyermeket és miután férje befalatozott, átkisértette férjével a gyereket az anyjához. — No mama, — mondta a tutajos felesége anyjának — vigyázzon a lányunkra. Egyedül marad otthon. Nehogy valamiképpen felgyujtsial a kunyhót. — Majd lezárom a viskót, — válaszolta az öregasszony — és magamnál tartom a lánykát, amíg visszatértek. De bizony okosabb lenne, ha el sem indulnátok... — Már nekiküszülődtünk. Megyünk, — mondta a tutajos — ha hamarabb lerázzuk nyakunkról a reánkeső útgondot, hát hamarabb is kerülünk vissza és így majd valami garas is akad a házban. Nagy ám a nyomor! A gyereknek nincs ruhára, nékem meg már egy pipa dohányra sem futja. — Ha így kell lenni, hát legyen. Oltalmazzon az Isten és szerencse kisérjen. A tutajos és felesége jelentkeztek a zsidónál, akitől megkapták a cédulát, Ósszeeszkábálták a tutajt, jól megkötözték a szálfákat és Isten nevében neki eresztették a megáradt Vágnak. — Még csak kormányoznom sem kell, — örvendezett a tutajos az elülső kormányrúd mellől. Magától is jó irányt vett.
