Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Kenedy Erzsébet: A találka

szótlanabb lett. Sok könyvet olvasott gyönyörű nőkről, dúsgazdag férfiakról és halálos szerelmekről. Ezek a történetek érdekelték ugyan, de hidegen hagyták. Meg volt róla győződve, hogy neki ilyen szerencséje soha sem lesz, ezek mind kitalált dolgok, mert a férfiak mind komiszak.

Egyszer éjjel a sógor rohamot kapott, orvost kellett hívni. Terka elszaladt dr. Király Béláért, ki Lőrincz Istvánt évek óta kezelte a betegsegélyzőben. Mialatt együtt jöttek vissza, az orvos egész tárgyilagosan megkérdezte: Terka, mondja, miért jár maga mindig egyedül? Hisz bizonyára van barátja az ilyen fess lánynak!"

Terka sértődötten rászólt, mire az orvos udvarolni próbált neki. „Nézze, Terka, maga nagyon rosszul teszi, hogy ilyen büszke és visszautasító, meglátja, meg fogja ezt bánni. Az ilyen okos lány jobban rendezhetné be az életét. Jöjjön el egyszer hozzám, sok mindenről akarok magával beszélni és meglátja, igazat ad nekem. Magával eddig még nem foglalkozott komoly férfi, pedig bizony Isten érdemes rá!"

Terkát a beszéd kissé kihozta sodrából, de dacosan odavágta: „Ugyan, a férfi mind komisz!" És szerdán elment a férfi lakására.

Nem volt izgatott- nem várt semmit, nem félt semmitől. Meg akarta mutatni, hogy ő nem olyan lány, kit le lehet venni a lábáról. Ránézve férfi nem válhat veszélyessé, mert senkit sem szeret, neki szerelem nem életszükséglet, ő nem vágyik ölelés után, mert életét a munka teljesen kitölti és ezzel meg van elégedve.

Igen, ezeket fogja neki mondani — gondolta magában, mialatt szép ringó járással ment fel a férfihez. Egész nap zuhogott az eső és a rossz kövezet mélyedéseiben kis pocsolyák állottak. Terka az ő megszokott pedantériájával magassarkú cipőben ügyesen átlépett rajtuk.

Nyugodtan nyomta meg az előszoba csengőjét, mintha vevőhöz ment volna. „Látja Terka, szép magától, hogy mégis eljött, maga eszes leány, magával lehet okosan beszélni" mondta dr. Király és udvariasan kezet csókolt. Elegáns fogadószobájába vezette, ahol az egyik sarokban két személyre terített asztal állott. Nagy kristályvázában vörös rózsák bágyadtan illatoztak. A csillár nem égett és az állólámpa selyemernyővel volt tompítva. Ez volt dr. Királynál a hangulatvilágítás. Hellyel és teával kínálta meg Terkát és mialatt lesegítette róla a kabátot- szinte véletlenül, gyengén átkarolta.

„Jövetelemnek sok értelme nincsen... nem találkára jöttem, mert hiszen sem maga belém, sem én magába szerelmes nem vagyok... árúba meg nem bocsájtom magam, erre nincs hajlamom... vérem pedig épenségge! nem kívánja a kalandot..." és mialatt ezt a bevezetést mondta, rágondolt kissé a regénybeli büszke, gyönyörű nőkre.

Dr. Király a szomszéd szobából nagy csokor mimózát hozott és Terka ölébe tette le mialatt gyengéden nézett arcába. Terkát ez a szokatlan ünneplés annyira meglepte, hogy zavarában párat köhintett és mereven felegyenesedett a széken. Aztán rövid fejbiccentéssel köszönte meg a figyelmet.

Dr. Király közelebb húzta a magas támlás széket. „Igaza van Terka. Mindenben igaza van. Maga okos ét józan, ezért tetszik nekem jobban, mint a többiek. De kérdezem magától: csak dolgozni akar egész életén át, minden öröm nélkül? Beteg sógora szidalmait, nővére sopánkodásait hallgatni, kuncsaftok szeszélyeit tűrni és ebbe beleöregedni, soha utazásnak, fényes étteremnek, ékszernek nem örülni? Hát nem érdemeli maga mindezt százszor