Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Fiedler József: "Sic fata volunt"

— Pedig ez lészen a sorsa, mert a királyok útja mindég egy a földön.

Sára nyugodtan, majdnem keményen mondotta ezt.

Izabella eltakarta arcát és csak nagysokáira szólott megint.

— Az övé nem, Sára ... Mert én ... én nem a fiam számára, (hanem magamnak akarom a hatalmat. És énnekem már úgyis mindegy, hogy kiontott embervér, vagy szeretet tapad a szíveimhez..

— Nem lelhet mindegy, mert ha embervér tapad majd tehozzád, akikor a fiadhoz is az fog majd tapadni.

— A fiamhoz?

— Igen. Mert ha te megkapod a hatalmat, akkor utánad úgyis ő következik.

— Feláldozzam hát az aranylepkét?

Sára'bólintott.

— És ha igén, mit kapok érte?

— Talán a te fiadnak boldog életét.

— Csak talán?

A városbíróné éppen felelni akart, amikor fojtott nyögés támadt az ágy süpped át függönye mögött.

— Jaj, segítsetek!...

— Istenem, az ifjú király .. .

Az asszony ijedten ugrott fel és széthúzta a virágmintás függönyt.

— Mi az galambom?

— Jaj, -ágyúik jöttek reám és katonák, néne. Az egyik reám tört! Úgy megriasztottak!

Sára a királyasszonyra nézett. Annak az arca, mint a patyolat. Aztán leült az ágy szélére és megigazította a párnát a gyermek féje alatt.

— Csak álom volt az, lelkem!

A tarcoíán a paplant is lesimította. Közben zümmögve dudoráiszott. Izabella reszketve állott fel a székről.

„Rémeket lát már mostan, mint az apja!"

Hátába bele állt a fájás, hogy kiegyenesít ette derekát. Szemei égtek és tüzelt az arca i's. Odament megint az ablakhoz.

Kint már itünedéZtek a csillagok és bizonytalan, kék fényben derengtek a szemközti házak.

Megoldotta fejkendőjét, hogy jobban érje arcát a hűvös, reggeli szél.

Az ágy függönye mögött János Zsigimond beszélt:

— Szomjazom, néne.

Nem hallotta ezt. És azt sem, hogy Sára újra szólott:

— Mindjárt hozok vizet, galambom.

Egyre csak az előbbi mondat motoszkált a fejében.

„Talán a te fiadnak boldog életét!"

(Föl sóhajtott.

„Igen, az ő boldog életét! ... De rémek és félelmek nélkül!" ’Elferdült az ablaktól.

— Sára, én ...

Senki sem imozdúlt a szavára. Csak a gyertyák lobbantak utolsót az asztalon.

— Sá ra ...