Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Manga János: A tűz szerpe mitológiáinkban

áldozást, kakast ölt s a tollát, lábát' és beleit tűzbe vetette. Óvatosan ügyeltek arra, hogy a leölt kakas vére ne a földre, hanem a tűzre csurogjon.

Nálunk ilyen pozitív nyomok már nincsenek a tűzáldozatokra vonatkozólag, mint az északra került rokonainknál. Ez természetes is, mert nálunk a kereszténység évszázadokkal előbb kezdte meg térhódítását, mint a finnugor nyelvcsalád többi népeinél, akiknek egy része még egy-két évtizeddel ezelőtt is a pogány kultusznak áldozott. Azonban az eddig elmondottakból is könnyen megtaláljuk az összefüggést, ami a magyarok tűzáldozati szertartásaira fényt vet és a falusi öregasszonyok értelmetlen szokásai beszélő tényékké válnak.

A tűzszertartások abban külömböznek a tűzáldozatoktól, hogy míg az előbbiek leginkább a tűz és a fény félelmetes hatalma előtti tiszteletet fejezték ki, addig a tűzszertartásoknak kimondottan kérő és védekező jellege volt. Nagyon jellemző arre a szamojéd hit, mely szerint a tűz az igazság diadala, mert a kísérteteknek és boszorkányoknak a fénynél nincsen hatalmuk. Ipolyi Arnold szerint a sanskrit dju mellett egy div szót is találunk, mely istenség és fény értelmében áll, ehhez hasonlóan mi is bírjuk a di, dij, div gyököt a potestas, valor pretium jelentéssel, honnét ismét nemcsak a diadal, a divja, dijja, divatos, de a díszes és az ezzel azonos tisz gyököt és a belőle képzett tisztes, tisztelet szavakat s értelmeket származtathatjuk.

A tűztiszteletre jellemző az ipolymenti Gergely- és Luca napi járás, amikor a gyerekek a sok jókívánság mellett még azt is elmondják, hogy acélt hoztam, tüzet ütöttem magoknak. Nemrégiben egy Komárom-környéki barátom, V. dr. volt nálam. Beszélgetés közben egy közös barátunk az égő kályhába köpött. V. dr. a legnagyobb megbotránkozás hangján szólt rá barátunfcra, aki szerinte nemcsak az illem szabályai ellen, hanem a tűztisztelet ellen is vétett. V. dr. aztán elmondta, hogy édesanyja mindig megihletődött tisztelettel hallgatta a tűz duruzsiását. A komárom-környéki nép hitében még ma is annyira erős a tűztisztelet, hogy az öregebbek a világért sem volnának hajlandók a tűzbe valamilyen tisztátalan dolgot, tárgyat dobni. Néhány évtizeddel ezelőtt pedig az is a szigorú neveléshez tartozott, hogy a gyermekeket leszoktassák árról az egyéb vidékeken szokásos gyermekcsinyekről, hogy a tűzbe vizeljenek, vagy piszkítsanak. A néphit szerint, aki a tűzzel, vagy tűzhellyel szemben nem viselkedik megfelelő tisztességgel, annak a testén nehezen vagy egyáltalán nem gyógyuló kiütések keletkeznek. A Csallóközben az öregebb asszonyok a botránkozás elkerülése céljából a tüzet liszttel vagy gabonával tisztelik meg. Az Ipoly vidékén a gólya fészkét a legnagyobb tiszteletben tartják, védik, javítják, mert a gólya tüzet hord a szájában.

Különösek meséinkben, kisértet- és boszorkányhistoriáinkban a tüzelem megszemélyesítései. Nincs az a boszorkánymese, amely ne sorakoztatna fel néhány tüzes rémet. Elek Julianna 14 éves ógyallai leány mondta, hogy az ógyallai' Tokaji-féle kastélyból minden éjjel, pont éjfélkor egy tüzes kocsi megy ki a temetőbe. A tüzes kocsit tüzes lovak húzzák. A boszorkáfiypróbáknál mindenütt szerepelnek a tüzes bikák, tüzes lovak, tüzes hintók, és egyéb tüzes szörnyek. Az Érsekújvár és komárom-vidéki néphit szerint a földeken éjjel tüzes mérnökök járnak, akik elkárhoztak azért, mert rosszul mértek. Egy gyerki (Ipolyság mellett) ember elbeszélése szerint a Berekben tüzes emberek járnak, akik elvezetik az embereket. Tüzes emberek alakjában járnak éjjelenként a meghalt fösvény emberek is, akik az elásott pénzüket őrzik.

A vogul néphit azt tartja, hogy a Halál fejedelem, aki a lelkeket kergeti át a tundrákon, tüzes csónakokat használ komp gyanánt. Az osztjákok szerint