Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Harmos Károly: Kritikus és kritikaszter
rliért csinál, vagy tönkre tesz — szóval igen4gen komoly vállalkozás kritikát írni. Lelkiismereti kérdés, felelősség teljes; mint egy bírói ítélet, mert a művész lelki egyensúlya, jövője forog sokszor kockán'. Csak igazán hivatottak, képzettek és főleg' lelkiismeretesek vállalkozzanak erre és véleményük horderejének komoly mérlegelése után szófa Ijan а к csak meg. A gyakorlatiban ipedig mit látunk? Szívességiből, udvariasságból, vagy szimpátiából egekig magasztal, vagy ellenkezőleg, személyeskedve, politizálva és elfogultan mond szubjektív 'lesújtó bírálatot a diietánskodó kritikus, aki vidéken sokszor csak azért jut szóhoz a napilapban mint zenekritikus, mert naturalista a zongorán, színikritikussá a naivával való barátsága avatja, műkritikussá pedig azóta lett, amióta egy eredeti Kézldli-Kovácsot örökölt. — Mi a következmény? Az ügyefogyottan tapogatódzó kezdő a díszítő jelzők legragyogóbbjaival kicicoimázva óriássá mámorosodik, jövőjét már biztosítottnak látja, fejlődése megszakad és másnap leereszkedően vállát veregeti a imáribeérkezettnek. — Sajnos nem is olyan ritka az ilyen úton elkallódott, különben tehetséges fiatal titán. Mert fekete bár az ördög, a nyomdafesték mindig egy fokkal feketébb, — mondja Márai S. Különösen akkor, ha a rossz kritikus, vagyis a kritikanter szolgálatában, vallási türelmetlenség, nemzeti szempont, szociális tagoltság, világnézeti elfogultság stb. befolyása alatt festi feketére a betűket,akár dicsérő, akár gáncsoló a bírálat. A kritikanter a művészethez érdemlegesen nem tud szólni, tehát zsonglőrösködik avval a 20—30 terminussal, ami az ilyen mélán géhez kell, tűzijátékot gyújt és puszta szavakkal való szemfényvesztése közben tévútra vezeti a tömeget, törésein keresztül pedig vagy szörpöt, vagy vitriolt permetez a médiumra. Mérhetetlen bajt okoz az ilyen kritika szter. A másik tipusu rossz kritikus a művész kollega. Vegyük a legkedvezőbb esetet, a tényleges művészt mint kritikust. Elismert, beérkezett művész, aki vajúdásai után, már lehiggadt légkörben a maga egyéni stílusában dolgozik. A válaszúton annakidején, 'számot vetve önmagával, azt az utat választotta, amit most szent meggyőződéssel egyedül üdvözítőnek talál. Ez a fanatizmusa, megalkuvást nem tűrő erős hite avatja vérbeli művésszé, de teszi természetesen egyúttal elfogulttá. Nála tökéletes a szaktudás, a jó kritikus egyik főfeltétele, de egyoldalú és (részrehajló. Ö a sajátos igazát védi és azt minden alkotásában nyomatékosan propagálja. Minden idegszála, értelmiségének minden komponense erre az egy irányra van bekapcsolva és így megtagad minden közösséget a más úton haladókkal, önhitt hivatottságának lázában barrikádokat képes emelni és forradalmat szítani. A művészet bármely ágának nagyjai közé tartozik ő, aki Sz. Pállal mondja: „Ami nincs meggyőződésből az bűn". Tiszteletreméltó rajongása irányt szab sok irévedezőnek és siajátmagában kiépíti a mennyországot, de erőiszakossá tüzesedett alanyisága lehetetlenné teszi az objektivitást. Elfogult és egyoldalú, részrehajló és erőszakos, tehát diktatórikus szellemisége kizárja, hogy tárgyilagos és igazságos kritikus legyen. Vailesquez nem becsülte 'Rafaelt, lngires lenézte Rubenst és Delacroixt, Böc ki in Leiéiről nem akart hallani és Székely Bertalan Munkácsiról stb. Sok hasonló példa akad a művészeték más ágában is. Miért? Mert
