Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Borsody István: Az uj Itália

hangiba hozza a monarchiát és a pápaságot. A királlyal való békés megegyezés a fasizmus indulásakor felbecsülhetetlen jelentősséggel bírt. Ezzel szerelte le a monarchisták jelentékeny táborát és a polgári osztály, nemesség ilyetén megnyerésével meghódította a művelt rétegek zömét. De maga a király, III. Viktor Emanuelnek is nagy érdeme, hogy idejében átlátta a helyzetet és nem ellenszegült, midőn a parlament helyett Mussolini ragadta magához az ország vezetését. A király akadályozta meg> a Marcia su Roma napján az ostromállapot kihirdetését. A király a diktátor cinkosa lett... — írja Roberto Micihels a mai Itáliáról szóló könyvében. A fasizmus lényegéből adódott a pápával történt kiegyezés is. A fasizmus, amely óvva őrzi a nemzet összes szellemi és lelki kincseit nem élhetett haragban a keresztény egyház fejével, hiszen az olasz vallásossága oly mély és történelmi valóságú, mint magia az italianitás eszméje. A katolicizmus nélkül nincs is Róma-gondolat! Mussolini maga lelkesen hangoztatta a vallási élet szépségét és szoros összefüggését a nemzet életével. A dúcé urai ómra jutása után tartott első beszédét azzal kezdte, hogy a Mindenható áldását kérte... A fasiszta politika barátságos magatartása az egyházhoz nyilvánvalóvá vált. Mégis, a megegyezés nem ment olyan simán, mint a monarchiával.

A király Mussolini diktatúrájának elfogadásával úgy érezte, hogy megmentheti mindazt, ami még menthető... De az egyház és állam közt a multiból kifolyólag1 súlyos súrlódási alkalmak maradtak. Az állam és egyház szuverenitása ütközött meg1 egymással. Egyházi körökben Mussolini közeledő' szándéka azt az aggodalmat keltette, hogy a fasizmus- az egyházat csak saját céljainak szolgálatába kívánja állítani. És hogy a kibékülés mégis megtörténhetett az úgyszólván a pápa és a duce személyes érdemének tekinthető. De a fasizmus légkörében ebben semmi rendkívüli sem található. Mert nem fűződik-e egyetlen személyihez, Benitoi Musso tinihez az átalakulás csodája, amelyen az olasz nép keresztülment? A fasizmus tanítása szerint a duce testesíti meg a nemzet minden politikai és erkölcsi erejét. (Machiavelli gondolata ez az elhivatott Vezérről.) A nemzet nem is jöhet létre, míg nincs jelen a hatalom, amely államot alkothat számára. Mert a fasizmus szerint „nem a nemzet szüli' az államot" — ahogy a XIX. század bölcsessége tanította, hanem éppen fordítva: ,zaz állaim hozza létre a nemzetet."

De ne felejtsük el, hogy a fasiszta állam és élén a duce, valamint a kevesek: az elit uralma — mind csak eszköz az „italianitás", az itáliai géniusz szolgálatában. A diktatúra és az oligarchia nem önmagiáért jó és szükséges, hanem azért, hogy megőrizhesse a nemzeti kollektivizmus értékeit. Az élet célja nem a materiális elégültség elérése: a fasizmus tagadja a bolsevlizmus materiális-pozitivista fogalmait, amelyek a vegetatív élet szűk határai közt mozognak. A fasizmus „italiánitása" szellemi értelmet lát az ember életében: a földi élet kötelességgel és felelősséggel jár. De a szükséges fegyelem nem taszít rabszolgaságba-: csak az anarchikus és bomlasztó elemeket köti meg, hogy annál szabadabban nyílhasson meg az élet igazabb és szebb áradása. Szebb élet és jobb emberek legyenek a földön: ez az itáliai humanitás: kultúr a-őrzés és kultúra-teremtés. Nemesebb célja legyen az életnek, az energiák ne őrlődjenek föl a szociális marakodás sötét anya-