Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Borsody István: Az uj Itália

Eszerint: a demokrácia nem lehet nemzetközi megegyezés tárgya, hanem szuverén, autonóm ügye minden egyes nemzetnek. Mussolini különben iis ellene van mindenféle „internacionalizmusnak", ami — úgymond1 — az egész gyönge nemzetek monopóliuma (amelyek csak az internacionalizmus segítségével boldogulhatnak), vagy az egészen erős nemzeteké (amelyek az internacionalizmus dallamaira másokat táncoltathatnak). Az olasz demokrácia a nemzeti karaktert ismeri ei legelső tényezőnek. Ezek szerint lehet angol, francia, amerikai, csehszlovák, német, magyar, olasz stb. demokrácia. De ez nem jelenti azt, hogy az amerikai demokrácia hajszálra egyezzék az olasz demokráciával és hogy általában minden demokráciát egy kaptafára szabjanak. Nem. Senki se üsse bele orrát (felebarátja demokráciájába. Seperjen mindenki a saját ajtaja előtt. Teremtsen mindenki olyan demokráciát saját államában, saját nemzetének, hogy az az állam népének, érdékeinek a polgárok szükségleteinek, mentalitásának a legnagyobb mértékben megfeleljen.

Aki Olaszországban jár — legyen akármilyen ellensége is a fasizmusnak — kénytelen elismerni1, hogy az olasz demokrácia (ahogy rezsimjét Mussolini nevezi) megfelel az olasz népnek. A középkor óta forrt az olaz lélekben a testvérlháiború mérge. A testvéreket összefogó álltáim sose volt elég erős kötelék. A városok, a nemzetségek, politikai szekták egymáséi lentörő gyilkos küzdelmei „ápolták" az egyenletlenség tradícióit. Az olasz ember előtt az állam fogalma és tekintélye mélyre süllyedt. Bizalmatlanság élt iránta a szivekben. Megvetették az államot és mindenért átkoztak — paraszt, polgár egyaránt. Szidták az államot a jégeső, a szárazság, a vasú ti szerencsétlenség miatt. És jött a nagy élmény: az erőis állaim, Mussolinii állama, amely törődik, gondoskodik, rendet teremt, fegyelmez és bizalmat, biztonságot önt a szivekbe. Micsoda újdonság ez az olasz ember előtt, aki magára volt hagyatva, küzködött, nélkülözött, összeesküdött, harcolt és sohase érezhette magát a titkon áhított oltalom alatt. Itt van a pszihológiai alapja annak a lelkesedésnek és rajongásnak, amellyel az olasz nép Mussolinit — az erős olasz állam alapítóját meg ajándékozta. Fegyelmezett, munkaszerető népet formált Mussolini az olaszokból. A rendetlenségéről és henyéléséről világhíres nép egészen új világot fedezett föl a munkában és fegyelemben. Az új életforma tetszett az olasz népnek. A diuce, mint a nép fia hajszálpontossággal tudta és érezte, hogy mire van szüksége az olaszoknak. Azt adta nekik, ami őneki is hiányzott valamikor. Mert Bénító Mussolini is végigtengődte az olasz nép, kusza sorsát. A mai olasz ember előtt a római múlt mélységéből tör ki a dúca hangja, miikor ezeket mondja: „összhangba kell hozni a régit az újjal, azt, ami szent és erős hagyományként maradt ránk a múltból s azt, amit szent és erős eszményként hordoz kimeríthetetlen ölében a jövő."

Diktatúra indította el az új olasz állam motorát, diktátor ül a volánnál, de a hajtóerőt kétségtelenül a nép akarata szolgáltatja. Mussolini így gondolkozhat'ik: demokratikusnak nevezheti magát az a kormány, melyet szivvel-iéleikkel támogat az állam népe. Mussolini fogyatékosnak látta a parlamentáris demokráciát és az olasz viszonyokhoz mérten megreformálta. Az olasz nép helyeselte a reformot.