Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Borsody István: Az uj Itália
csak messziről integetett az olasz lélek felé. így alakul ki a múlt századi 'Utolsó negyedéiben az olaisz tudatban a kritika nélküli idégenrajongáis. Az idegen szokások, berendezések, erkölcsök mértéknélküli csodálást váltottak Iki. Benedetto Croce „Olaszország története" című művében megemlíti, hogy ez az „idegen rajon gás" főképpen Németországnak szólt. Ez Croce szerint azzal magyarázható, hogy 1866-ban az olaszok és németek együtt harcoltak a gyűlölt Haibsburgnuralom ellen, S a németeknek lám sikerült... 1870 a német néip történetében a felv feléívelés pályáját nyitotta meg, míg Olaszországban a „szabadság" nem termett gyümölcsöt... Kishitűség; az alacsonyrendűség érzései kötötték gúzsba az akaratot. A természettudományos gondolkodás a tűző nap ernyesztő hatásában kereste a nemzeti esettség magyarázatát. Az anti klerikálisok a katolicizmus „béklyóiban" keresték a hibát. A szociológusok és ethnológusok a latin népek dekadenciájáról zengtek méla és beletörődő szózatokat... S ha ilyen lesújtó volt a nemzet véleménye önmagáról, mii volt várható a külföldtől? Ekkor terjed el az olasz katonai erő lefitym áfásának is a divatja. De ha a külföldi kritikus le is nézte az olasz állam politikai erejét, hódolattal torpant meg az olasz föld kultúrája előtt. A szegénységben vergődő hazai nép viszont még saját kultúrájának sem kegyelmezett. Az önmarcangolás annyira elborította tekintetét, hogy művészete, irodalma, tudománya iránt is hideg és érzéketlen maradt. Mily borzasztó kór pusztította ezt a népet, melynek földjén az európai kultúra bölcsője ringott! A liberális demokrácia teljes csődöt mondott O'aszor-zágban. Milyen volt ez a demokrácia? „Népuralomnak" alig nevezhető. A választójog csak írni- és olvasnitudcikat illette meg — miikor a nép háromnegyede analfabéta volt... Csak 1913-ban, a tripoliszi háborúban jutalmul! a munkások és parasztok hősi magatartásáért adományozták az általános választójogot. De ez sem változtatta meg a nép véleményét a liberális államról. Teljes közömbösség uralkodott az állammal szemben, szunnyadva mélységes megvetés és gyűlölet is izzóit iránta a lelkekben. Az olasz ember nem is érzett bizalmat, ragaszkodást egy bizonyos rendszer, személy vagy eszme iránt; teljes letargiában és káoszban él a századiforduló idején az olasz társadalom. De a multiban sem fejlődött ki benne a vezetők hagyományos tisztelete, mint a monarchiák dinasztikus viliágában. A múlt század derekán még hat uralkodóház osztozik Olaszország hatalma fölött, a nép egyiket sem szereti, egyiket sem érzi magáénak. Lélekben egyiknek sem veti alá magát és mikor egyetlen uralkodó kerül az egyesített olasz királyság trónjára, a nép nem veszi tudomásul urát s éppoly gazdátlanul lődörög, mint annak előtte. Még az olasz imoinardhia legjelentősebb tudományos védelmezője, Gaetano Mosca is, nem ,jónak" tartja a monarchiát, csak éppen „kevésbé rossznak"... De az olaszok nem is igen foglalkoztak vele, hogy mi jó számukra s mi nem; a gondolatok és érzések elhanyagolt rendetlenségében az elmélkedő eszmélésre alig volt alkalom és példa. Ilyen helyzetrajz után logikusan bontakozik ki a folytatás: hogy az akaratnélküliség' és vezetet len ség rendetlenségében csak az akarat és vezető teremthetett rendet. Az akaratot és vezetőt a fasizmus jövetele jelentette. Pedig a világháború befejeztével fáradtság és fásultság lepte el Itáliát; ki gondolhatta, hogy közeledik a nép újjászületése? De
