Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Jiří Wolker: Ballada a kórházból

Ha ő meghal, ez ágyába teszem Ont, nap süt oda.

Most csak szedjen orvosságot, csupa tűz a homloka."

Múlik egy éj, majd a másik, bágyadt reggel közeleg.

A beteg bámulja társát, ámde ez még él, piheg.

A sarokban a betegség napról-napra nőve-nő; vájjon társának halálát kivárja-e élve ő?

Múlik hat nap, múlik hét nap, a sarokban a beteg

égő szemmel kémlel, keze jeges; már várt eleget.

Átoson az alvó termen, csöndesen, a hármasig, vetélytársa egyre lassúbb lélegzettel aluszik.

Ujjait az alvó torka köré fonja reszketeg.

„Élnem, élnem kell, barátom, ezért fojtottalak meg!"

Egy holttestet visznek reggel darócban, a hármas szám, besötétül, vad szél zörget a kórterem ablakán.

A beteget a homályból az ablakhoz helyezik. Isten, aki láttad tettét, megbocsájtod bűneit?

Az első nap nem süt napfény, hiába várt a beteg.

Másnap sem süt, halántékán kidagadnak az erek.

Harmadik nap meleg napfény tűz az ablakokon át, tizenkilenc ágy melegít, s ő már halott, s mit se lát.

Fordította: BERKÓ SÁNDOR