Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Szilárd János: Tücsökszó
A tehenek hátranéztek és bőgtek. A juhok összedugták a fejüket s aiigi hallható rebegéissel olyan hangot adtak, mint az imádkozó vénasszonyok. A házinyúlak behúzódtak egy sarokba és dideregve néztek az ajtó félé. A csacsik lehorgasztott fővel és elhervadt fülekkel sóhajtoztak. A borjúk nyögdécseltek. S a tücskök olyan tompán éis lomhán pattogtak a szalmán, mintha lábujjhegyen, vagy betegen ugráltak volna. Délben megérkezett az új mindenes. Egy hetyke, csúnya szájú parasztlegény. Azzal köszöntött be, hogy az egyik vízhordó csacsit oldalba rúgta. Nem tudtam nézni. Bemenekültem az irodába, lefeküdtem a díványra s azt hazudtam édesapámnak, hogy fáj a fogam. Este vizesruhát kötöttek az államra és lefektettek. Én beifurtam magam a párnák közé s míg édesapám a Köztelek mezőgazdaságii elmefuttatásait olvasta látható élvezettel, csendesem sírdogáltam. Aztán valamelyik sarokban megszólalt a tücsök. — Prü ... prü ... prü ... — Hahh! — kiáltott fel édesapáim. Kikergetett az ágyból s megparancsolta, hogy azonnal fogjam meg és üssem agyon. Ágy alól ki, dívány alá be, ebiből a sarokból abba a sarokba, a sublád mögül ia kályha mögé, onnan a küszöbre, a küszöbről megint az ágy alá ... egyszál kis ingemben, vizestörülközővel az államon és szivemben mérhetetlen szomorúsággal már majd megfagytam. — Holnap hozok egy sündisznót! — szólt éjfél felé édesapám. — Az' majd elbánik vele!... Eloltotta a gyertyát, befordult s a tücsök muzsikájától kisérve, regigeligi szitkozódott. Reggel befutottam az istállóba. Mikor beléptem, az új mindenes éppen az egyik házíinyúlat nyúzta. Ott lógott szegény kis jószág1 egy szögön és csöpögött belőle a vér... Arcomra szorítottam a kezem és zokogva menekültem a szérüskertbe. A szérüskertben az öreg béres piszmogott a lucernakazlon, mikor meglátott lejött s a fülembe súgta: — Gyurica a bikaházban van, beteg... A bikaház egy kidőlt-bedőlt vályogviskó volt a faluvégén, valamikor a községi bikák laktak benne. De <ai községi bikáknak időközben rendes istállót építettek s a vályogviskót hatalmukba vették a baglyok, a denevérek, a csavargók és a koldusok. Mikor beléptem, Gyurica egy 'kukoricaszáhból összehányt, piszkos nyoszolyán feküdt s mozdulatlanul nézte a. gerendákat. Odamentem hozzá s megfogtam a kezét. Forró volt. — Gyurica! — szóltam. Gyurica intett, hogy érti. — Betegi vagy, Gyurica? Gyurica intett, hogy igen. Nyakamba szedtem a lábamat és vágtattam haza. Otthon elloptam a sublád tetejéről egy cseresznyebefőttet s köpenyem alatt vittem a bikaházba. Onnan isimét haza. Éppen idejében, mert már húzták a delet. 'Egy falat nem ment le aznap a torkomon. Este pedig beállított édesapám a sündisznóval.