Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Demjén Ferenc: Éjjeli kirándulók

— Nekem

is lesz már! Mondta boldogan Kisné és elpirult egy kissé, mert csak azután jutott eszébe, hogy nem magának mondja, se nem Péternek dicsekszik magafeledten, hanem Médinek, Szabó Andrásnénaik, a szomszédasszonynak.

— Igaz, igaz. Ládd csak, erről hogy megfelejtkeztem. Tisztára evégbő! jöttem át...

Mire újra ehhez a témához értek, az óra már a tizenegyes szám felé igyekezett a szoba sarkában a falon, lassú, csendes tiktakolással, de biztosan.

*

Kis Péter és társai a Tisza túlsó oldalán épp ebben a percben szálltak öt mázsa búzával a kicsiny hajóra. Péter kormányzott és a társai eveztek. A Tiszja ezen a részen egy kissé sebes volt, bár nem volt nagy a víz. A víz sebességét a kissé túl egyenest sülyedő meder okozta.

— András, egy kissé nagyobbakat vegyél a lapáttal!. . Te Pista, ne lobácsolj annyira azzal az evezővel, mert csupa vízi lesz ez az élet ebben a hajóban, — adta az utasításokat Péter, a csónak fejéből, a kormánylapát mellől. Higgadtan, csendesen beszélt, ahogyan szokása volt minden áldott este, mikor így csempészúton, — őszerintük —, kiránduláson voltak. A társaságban egyedül ő maradt józan, a többiek mind ittak. Ha nem is kívánták és máskülönben soha nem voltak részegesek, de az ilyen csempészések alkalmával inniok kellett, mert máskép talán haza sem tudtak volna jönni. Nem lett volna elég bátorságuk hozzá. Már pedig bátornak, vakmerőnek kell lenni az embernek. Ez a fontos, más minden mellékes a csempészésnél.

Ezt az egyet tudták a vályogfalviak és ezért nem is haragudtak a fiatalokra sem. — A csempészésben inni kell, mert máskülönben könnyebben talál még a golyó is Ez a mondás valóságos közmondássá lett a kárpátal'ji falvakon, mely innen Vályogfalváról indult el, itt mondta ki a, bíró egy bizalmas gyűlésen, mikor a szegény Horváth Jóskát csendőrgolyó ölte meg.

Lassan, csendesen jöttek a csolnakkal. Jóformán nem is hajtottak, csak a víz sodrát ellensúlyozták és arra törekedtek, hogy a füzesnél köthessenek ki.

— Haliga! — szólalt meg a következő pillanatban Szabó Pista és fülelni kezdett. A lapátot a vízbe engedte és úgy hallgatott, minden figyelmét |a. hegedűszóra irányítva, mely mind tisztábban és tisztábban vált kivehetőbbé a vízen.

— „Túl,

a Tiszán..." — szólal meg Péter is bosszúsan. Ezt játsza. Jaj, a fene -hogy ette volna meg! Hogy iaz, ezt (ai világot. Legalább már a parton lennénk ezzel az élettel. Már nem bánnék semmit.

Mire e szavakat mondta, már villanylámpák fényét látták csillogni a parton és jobbról, balról is sereglettek a határőrök a csolnakjuk irányába.

— Észrevették! — mondták egyszerre hárman is vacogó fogakkal félelmükben. Legjobb lenne visszatérni, — vetette fel egy negyedik. Gyerünk! Egykettő! Péter, fgrdítsd meg azt a csolnakot, aztán gyerünk. Csak nem vagyunk bolondok, hogy a kezük közé menjünk be ezzel az élettel.

Gyorsan és nagy erővel fordult a csolnak Majdnem bemerült a vége, de ez nem számított mostan. Menteni kellett a terményt és menteni kellett az életet. Még maga Péter is dolgozni kezdett az evezővel és ekkor dördült el az első fegyver. Ezután egymásután a többiek is. A csempészek torkukban érezték verni a szivüket és lázas igyekezettel dolgoztak Tudták, hogy megint az életük forog kockán, S az mindenkinek kedves.

— Na! még egy-kettő, egy-kettő, — diktálták a tempót néhányan a hajóban és inuk végső megfeszítéséig dolgoztak. A félelemtől és az erős munkától verejtékes homlokukat törülgették anélkül is vizes kezükkel. Körülöttük egyik golyó a másikat érte a vízen S már azt hitték, szerencsésen usszák meg és megmenekülnek minden nagyobb baj nélkül, mikor Kis Péter hirtelen a szívéhez kapott és mint egy damab fa, bár hátulról kapta a golyót, belefordult a Tiszába. A sötétben észre sem vették hirtelen, mivel ő ült a leghátúl, csak a nagy csobbanásra néztek hátra, de már nem tudtak segíteni.

Kis Péter holtestét másnap reggel éppen a falu alatt húzódó homokstrandra, hol a városi urak fürdenek nyáron, sodorta ki a víz. A Tiszára lovat itatni kijött gyermekek lelték meg. Majd megjelentek csendőrök is, az orvos is. A csendőrök fotográfusa lefényképezte a hullát, az orvos, a magával hozott