Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Illés Endre: Tormay Cécile 1867-1937

sziion izmus, nem gyors notesizjegyzeték ösiszeiféroelése: kemény férfi­iroda limiuinklban is felelősségteljes írás, jószándékú emberi dokumentum. Amellett van irodalmi és kortörténeti jelentősége is: eigy miagyar írónak sikerült vérmes és elkésett naturalizmusunkat beoltani valami miszticizmus ágával, a holt tárgyak lebegő költészetével. 1911 -et írunk. Három évvel vagyunk a háború előtt. Ki ez az írónő? Tormay Cecile nem lép személyéivel elő. Négy évig hallgat. „Biztos a maga dolgában, — írja Kárpáti Aurél, a kitűnő kriti­kus, — nem »siet, nem fél, hogy elkésik, négy évig mer hallgatni, mert tudja, hogy ha megszólal: igazi mondanivalói lesznek, amelyek a reklám minden erőfeszítésével sikeresen veszik fel a versenyt, egye­dül a maguk erejére támaszkodva. Európai mértékkel mérhető, nagy fajsúlyú, mély és kiforrott művésze a tolinak." A kortárs-kritikus talán kissé túlzó, elsietett ítélete ez, de a lényegiben igaz, s jellemző arra a meleg fogadtatásra, amellyel Tormay Cécíle pályája Magyarországon s a nagy nyugati nyelvterületeken indult. Az ismeretlen, fiatal írónő regényére egészen csodálatos érdeklődéssel ifigyei »fel a külföld: az Emberek a köveik között hamarosan megjelenik francia, német, angol, olasz fordításokban. Az új mű, amellyel másodszor jelentkezett — A rég i híá z. Csa­ládja történetét írja meg benne. Mintha a megszólaló fegyverek előtt valaki még egyszer fel akarná mutatni a magyar félmúlt történetét. A biedermeyer Pest és három nemzedék regénye. Egy sor finom pasztell­­portné, nemes aranyozású, régi keretékiben. »Erről a regényről jis, ame­lyet nagy külföldi mintái miatt sokat vitattak, egyet kétségtelenül meg lehet állapítani: ma is milyen titokzatosan, élőn, fájdalmasan lüktet egymáisibafonódó, észrevétlen futáisú fejezeteiben — az i d ő. Magyar regényírók között kevésnek sikerült miniden regénynek legfontosabb belső problémáját: az idő múlását ilyen tökéletesen, ilyen finom írásművészettel megoldani. A realitást teljesen feloldja a homály, a jelkép, a testen túli lét továbbfolytatást ígérő bizonyossága. De attól nem enyhül semmilyen kín, nem gyógyul meg a duzzadt seb. Tormay Cécile képtelen bármiféle szén t imént a I izmusra vagy Jhappy end"-re. Városképe pedig —pasztelles színeiben is — kemény kritika: a Pestre bevándorló Ulwing család épp úgy felmorzsolódik itt, mint ahogy élete végéig nem tud gyökeret ereszteni Pest házaiban a magyar llley Tamás. Végső érzésünk: valamit újra és élőiről kellene Pesten kezdeni. De már jön a háború, megjelenik néhány Tormay-novella, nem egy­szer ötvösművészeti remeklések; de »másra, többre nincs idő, nem jut lélekzetvétel. Ezek a „Viaszfigurák" és a „Megáll az óra" darabjai; legtöbbjében a túlsúlyos szimbólum a földre rogyaisztja a történetet. Azután itt a »forradalmak kettős kora. Ez az a pillanat, amiikor Tormay Cécile, az ember, egészen átizzik. Még a kommün alatt szer­vezni kezdi ellenállásba a »magyar asszonyokat, de munkáját ne»m foly­tathatja sokáig, halálra keresik. Tormay Cécile útja itt eltér jóidéig az irodalom útjától. írott szava s élő szava egylképen az agiitáció esz­köze lesz... De ezzel ne»m roppan be Tormay Cécile írói és emberi »pályafutása. Ö, akinek minden írása az arányérzék tökéletes diadala, az életet is úgy formálta meg', azzal a nemes fegyelemmel, salaktalan példákra függesztett tekintettel, mint valami ik o m p o z i c i ó s re­meklést. Mindén részlet végső finomságokig van kidolgozva, egyen­

Next

/
Thumbnails
Contents