Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Reményi József: Puritán lelkiismeret
REMÉNYI JÓZSEF: PURITÁN LELKIISMERET A college filozófiai tanára a kínai kultúráról tartott előadást. A dinasztia korabeli bronzszobrocskákról, zöld kőből készült edényeiről beszélt. Lelkesen, a többi között arra utalva, hogy Dávid Hume-nak nem volt igaza, amikor bizonyos fokig a babonát összetévesztette a rajongással. Előadása folyamán a tanár megemlékezett a kínai élet irányító elveiről, rátért Kongfutse erkölcsi szempontjaira és Laotse miszticizmusára. Ebbe a szóba belekapaszkodott Cári Maxwell Frost, aki a második sorban ült, eddig alig kisérte figyelemmel a tanár fejtegetéseit s inkább azon volt, hogy hüvelykujja ropogtatásával agyonüsse az időt. — Bocsánat — szólt közbe — azt tetszett mondani, hogy miszticizmus... A tanár összeráncolta homlokát. — Igen. Talán nem tetszik ez a szó? A diák visszatolta homlokába csüngő sűrű szőke haját. Hallgatott. Társai mosolyogtak vagy vihogtak. Késő tavasz volt, a nyitott ablakon pillangó szállt a tanterembe; az egyik diák szédületről panaszkodott s kiment. A tanár persze nem felejtette el Frost közbeszólását. — Nos — kérdezte — mondja meg, hogy a miszticizmus fogalma mért hozta ki sodrából? A tanár ösztővér arcán a gúny árnyai táncoltak. Tanítványait kevésre becsülte. Az esztendők folyamán megtanulta, hogy a legtöbb üzleti pályára készül, s a szellem érdekmentességét, a gondolkodás önmagáért való lázát, képtelen megérteni vagy pedig nem akarja. Húsz évi pedagógiai tevékenysége alatt rájött arra, hogy hiába szárnyal szavaival á magasban, hiába suttog a lélek alázatával a lármában, bizony-bizony szélmalomharcot folytat. Itt-ott akadt kivételes tanítványa, általában azonban a megértés nem énekelt szivükben, legtöbbször nem is zümmögött. Őket a sport érdekelte, a nők és a whisky, s természetesen a pénz; s neki magának nagyon is filozofikusnak kellett lennie, hogy szellemi színvakságukat eltűrje. Rendszerint uralkodott magán; olykor zsibongott benne a csalódás, de elhallgattatta. Ez alkalommal választ követelt tanítványától. Nem azon akadt fenn, hogy közbeszólt, de a közbeszólás okán. — Frost — mondta — maga tudja, hogy én nemcsak a szellemet becsülöm, de az érzékeket is, ha az élet szépségét szolgálják. De az érzékekből kiárad a butaság a szellem rovására... legalább szerény lenne szemtelenségében), ha már nem tud értelmes lenni. Frost sötétszürke szemével görbén nézett a tanárra. — Én teljesen fölöslegesnek tartom — mondotta kemény hangsúlyozással — hogy a miszticizmusról bármit tudjak is. Idejétmulta fogalom. Nem vagyok primitív. Olyan mindegy... A tanár leintette. — Hogy maga mit gondol, az egyelőre nem tartozik rám. Mindenesetre megjegyzem magamnak.
